Napi bejegyzés: (2009. november 2.)

A következő gyakori stresszforrás az irigység és féltékenység lehet. Úgy vettem észre, hogy kétféle irigység létezik (bár gyökerük valószínűleg ugyanaz): az, amikor irigyen nézzük a másik javait, illetve az, amikor nem akarunk osztozni másokkal. Tehát vagy a másik kincsére fáj a fogunk, vagy a saját kincsüket féltjük a másiktól. Mindkettő mögött az önbecsülés és az elfogadás hiánya húzódik meg, amelyek egyik következménye az állandó viszonyítgatás. Sokunk számára semmi sem létezik önmagában (hiszen akkor el kéne fogadnunk), hanem rögtön egy másikhoz mérjük, leggyakrabban saját magunkhoz. Emellett a másik nagy probléma, hogy ritkán viszonyítunk “lefelé”, egy szegényebb, szerencsétlenebb ember felé, hanem mindig a gazdagabbakhoz, szebbekhez, sikeresebbekhez mérjük magunkat. Végül pedig a harmadik gond abban rejlik, hogy kiragadunk egy EGÉSZből egy részletet, és csak azt irigyeljük. Nagyon ritkán fordul elő, hogy teljes egészében cserélnénk valakivel; csak egy darabja, vagy az életének egy szelete vonzó, a többire nem fáj a fogunk. Márpedig, ha már hajlunk az értelmetlen irigykedésre, akkor irigyeljünk valamit teljes valójában, vagy egyáltalán ne. És ha már semmit sem tudunk tenni az ösztönös késztetés ellen, inkább tanuljunk valamit attól, akit irigyelünk, és próbáljuk meg követni valamely példáját. Lehet, hogy megtapasztaljuk: az eredményeket sokkal könnyebb irigyelni, mint a mögöttük rejlő munkát, lemondást, és hasonlókat. Az irigykedésünk oka a hamis ideálok gyártása.