“Az őszi időjárás nem borús, csak számunkra az.” Mellé biggyesztettük ezt a jelzőt, mert úgy éreztük, lehangol minket a köd, a homály, a nyirkosság és a hideg. Ettől azonban maga az időjárás nem lesz borús, teszi a dolgát, alakul, létezik. Mi viszont a saját ítéletünk folytán tovább süppedhetünk lefelé, az egyre rosszabb közérzetünkbe.
Általában a saját emberi jelzőink teszik a dolgokat és eseményeket olyanná, amilyennek felfogjuk őket. Az időjárásnál még talán nem annyira veszélyes a helyzet, bár sokan valóban nagyon szenvednek a téli depressziótól, de ha olyan jelzőket és ítéleteket aggatunk magunkra és az életünkre, hogy “Ez a helyzet már elviselhetetlen” vagy ”Bebizonyosodott, hogy végérvényesen lúzer vagyok,” hamarosan mi magunk is mélyen elhisszük ezeknek igazát, és a szervezetünk is alkalmazkodik a parancshoz: idővel tényleg nem képes elviselni a helyzetet, és valamilyen betegséget alakít ki.
Az események, jelenségek, helyzetek igazából csak önmagukban léteznek, az élet velejárói, nincsen mellettük melléknév vagy jelző. A jelzőket mi tesszük hozzájuk, mégpedig nagyon egyéni módon, alkatunktól, neveltetésünktől, szokásainktól függően. Talán meglepődünk, ha egy ember sokat szenvedett anyja halálhírére így kiált fel: “Hála Istennek!” Pedig ott a halál pozitív esemény, adomány, megváltás is lehetett a sok gyötrelem után. Vagy talán bolond az a hegymászó, aki a lába levágása után a következő csúcs meghódítását tervezi? Nekik is megvannak a saját egyedi jelzőik, ítéleteik, levont tanulságaik és reakcióik. Ők úgy döntöttek, hogy nem negatív, hanem pozitív jelzőt tesznek egy traumatikus esemény elé, és nem hajlandóak belebetegedni a veszteségbe. Ha mi inkább arra vagyunk hajlamosak, hogy negatív jelzőket biggyesszünk a régi emlékek és a jelenlegi megpróbáltatások elé, akkor fontos tudatosítanunk magunkban: nem maguk az események billentenek ki az egyensúlyunkból és betegítenek meg minket, hanem a rájuk adott reakciónk, a velük kapcsolatos hiedelmeink és érzéseink.
Erről szól Albert Ellis „ABC elmélete”. Az angol szavak rövidítése a következőt takarja: esemény (A – action), hiedelem (B – belief), következmény (C – consequence). A-ért többnyire nem mi vagyunk a felelősek, B-ért és C-ért viszont nagymértékben. Mi következik ebből? B változtatásával C-t is alakítani tudjuk. Ha a hiedelmeink reálisabbá és pozitívabbá válnak, lehullnak róluk a felesleges feszültségek, akkor az eredmény sem lesz olyan drasztikus ránk nézve (pl. nem betegszünk meg a stressztől). Innen a cím: egy esemény csak egy esemény, nem több. A hiedelem valahogy kialakult bennünk, tehát tovább alakítható.
