április 2010 hónap bejegyzései

A változásról

„Valódi változás akkor történik, ha a dolog lényegét értjük meg. […] Minden szenvedélyt és függést a körülmények és a körülmények kiváltotta viselkedés tart fenn. Nem az a változás, ha minden marad a régiben, csak mi „erősek” próbálunk lenni. […] Inkább változtassunk a körülményeken. A valódi változtatás mindig a dolgok jelentésére, üzenetére irányul, a látszatváltoztatás konzerválja, sőt, súlyosbítja a problémát. Nem tud aludni? Ne akarjon aludni. Tanuljon meg relaxálni, és relaxáljon reggelig. Tuti, hogy el fog közben aludni. Csak mert nem akart. Le akar fogyni? Ne fogyni akarjon. Éljen érdekesebb életet, és majd alig jut eszébe enni. […] Eddig mindig meg akartunk változni. Ezt általában úgy képzeltük, hogy most végre majd összeszedjük az akaraterőnket, meg majd erősek leszünk, meg majd nem tűrjük tovább. De ami nem megy akaraterővel, az ritkán megy még nagyobb akaraterővel. Az igazi változás sokszor a megváltozásról való lemondás. Fogadjuk el, hogy lehet nikotinéhséggel is élni, és lehet éhesnek lenni, lehet szorongani és rosszul lenni, és fogadjuk el, hogy a másik olyan, amilyen. A nagy dolgok itt, vagyis ezután kezdődnek.” (Szendi G.: „A változás pszichológiája”)

 

Ez a gondolatkör nekem rendkívül sokat segített. Annyit tennék még hozzá, hogy a nemrég ismertetett hatékony önprogramozó technika, az ARI is az elfogadásból, az önmagunkkal szembeni őszinteségből indul ki. Első lépése az “aktuális”, a jelen helyzet rögzítése, akár negatív felhanggal, hogy ne hazudjunk önnön tudatunknak. Ezután következhet az átalakítás, méghozzá úgy, hogy leszögezzük, mi a “reális” (megkerülve a negatív gondolkodás, hipochondria, végletesség csapdáit), és onnan fordítjuk “ideálisba”, amely immár megalapozott cél lehet.

Forgók és morgók

Avagy a szorongás alapformái

 

Olyan gyakran használjuk ezt a szót: szorongás. De vajon tudjuk, mit jelöl? Én bevallom, sokáig nem tudtam pontosan, pedig gyakran foglalkoztam lélektani témákkal, azt pedig csak tavaly értettem meg igazán, hogy miket okozhat és hogyan.

Hétköznapi értelemben a szorongás félelmet, idegességet, aggodalmaskodást jelent. Kórtani értelemben ezek súlyosbodott fokozatát. Abban különbözik a fóbiától, hogy nincs egyetlen konkrét kiváltó oka, inkább egy létállapot. A szorongás félelem az élettől és a haláltól, illetve mindentől, ami ezekkel együtt jár: egyedüllét, kapcsolat, állandóság, változás, öröm, bánat, siker, kudarc, kihívások, unalom, nyereség, veszteség… Halandó emberekként nálunk sokkal nagyobb hatalmaknak vagyunk kiszolgáltatva, és ez természetesen félelmet szül bennünk. Nemcsak a negatív és félelmetes dolgoktól lehet szorongani – vannak, akik a boldogságtól félnek, hiszen az bőven hoz nekik veszítenivalót. Ezért meg sem merik élni az örömöt. A szorongás akkor válik kórossá, ha átlép egy olyan küszöböt, ahol már hátráltatja az ember életét, pszichoszomatikus vagy szenvedélybetegségeket okoz, esetleg depresszióval, pánikkal, idegkimerültséggel, alvászavarral kombinálódik. Szintén súlyos eset, ha egy kapcsolat megy tönkre miatta.

Fritz Riemann német pszichoanalitikus írt egy remek könyvet ezzel a címmel: „A szorongás alapformái”. Ebből nagyon képletesen megérthetjük a szorongás természetét, illetve a négy alapvető szorongásformát. A szerző leszögezi, hogy ezek egyéni vonásokat mutathatnak, és rendszerint kombinálódnak is. Mégis érdemes a négy alapformát megismerni, mert érdekes módon hasonlítanak bizonyos kozmikus törvényekhez.

 

Forgunk, mint az égitestek… De hogy jön ez a szorongáshoz? KATT a magyarázatért!

+1 meditációs ötlet

„A reggeli agymenés”

Nemrég olvastam egy könyvet, amely a szunnyadó kreativitást próbálja felébreszteni azokban az emberekben, akik kiüresedettnek érzik magukat – egy három hónapos tanfolyam keretein belül. Erről a könyvről van szó: Julia Cameron - A művész útja (Édesvíz Kiadó, 2004). Az első gyakorlat, amely a lélek kreativitása előtt megnyitja a zárt zsilipet: a reggeli jegyzetelés. Mivel már máshol, például írástechnika fejlesztő módszerekben is hallottam ilyesmiről, érdeklődve olvastam róla. A szerző meggyőződéssel vallja, hogy ez egy meditációs módszer, és hajlok rá, hogy igazat adjak neki.

A „reggeli agymenés” lényege az, hogy minden reggel, közvetlenül felkelés után, sőt lehetőleg még az ágyban, elő kell venni egy jegyzetfüzetet, és tele kell írni három oldalt szöveggel. Teljesen mindegy, hogy miről írunk és hogyan, ne is gondolkodjunk közben, és semmiképpen se tervezzük meg. Írhatunk arról is, hogy mennyire nem tudunk mit írni. Előbb-utóbb, a kényszer hatása alatt, egyre könnyebben születnek hosszú szövegek, és éppen ez a lényeg. Írhatunk az álmunkról is. Nem kell logikusnak lennie, és ne törődjünk a helyesírással sem. Ne mutassuk meg a füzetet senkinek. Ne blicceljünk el egyetlen napot sem, akármennyire nincs kedvünk vagy erőnk hozzá. Csak erőltessük és erőltessük. Egy idő után valóságos szükséglet, kellemes szokás lesz belőle. Érdemes miatta fél órával korábban kelni – ha valaki tényleg változtatni akar az életén, illetve a mélyben rejlő saját erőforrásait kiaknázva akar többet kihozni magából.

A reggeli agymenés segít abban, hogy megtanuljuk kijátszani az agyunk bal agyféltekéből érkező, önnevelő vagy önbíráló belső hangot, amely általában cenzúrázza a belső sugallatainkat. Az ösztönös jegyzetelés serkenti a holisztikus és kreatív művészagy (jobb agyfélteke) működését, és ez által megszünteti belső torlaszainkat. Reggel, közvetlenül azután, hogy álmainkból feleszmélünk, még benne vagyunk egy másfajta, könnyed tudati áramlásban (“flow”-ban), amely inkább képekben, ősszimbólumokban gondolkodik. A reggeli jegyzetek formát adnak a különféle belső blokkoknak, félelmeknek és hiedelmeknek, így kivezetik őket a tudattalanból, és feldolgozhatóvá teszik őket. A ránk rakódott rossz szokások fellazulnak, leküzdhetjük a sikertelenségünket okozó félelmeinket, és rátalálhatunk bensőnk nyugodt, csendes középpontjára. Így lesz belőle a meditáció egy válfaja. Nemcsak stresszt old, hanem szellemi-spirituális távlatokat nyithat meg, és mély önismerettel alátámasztott kreativitást segít elő. A külső-belső kommunikációt is gördülékenyebbé teszi.

Az egyéni haszna persze csak akkor derül ki, ha heteken-hónapokon át kitartóan gyakoroljuk. Ma vasárnap van, a hétfő például ideális lehet az elkezdéséhez. :-)

Meditációs segédeszközök

Amint azt az Andalodó 4 szintjéből megtudhatjuk, a relaxáció és a meditáció között van különbség. A relaxáció passzív ellazulásra szolgál, az a célja, hogy rászoktassuk a szervezetünket a feszültségmentes állapotra. Legjobb, ha közben semmire sem gondolunk, csak lazán figyelünk a testünk, lelkünk és idegrendszerünk ellazulására, melegségérzetekre stb. A meditációnak azonban rendszerint valami célja van: arra a dologra összpontosítunk lazán, amit jobban meg akarunk érteni, amibe bele akarunk mélyedni. Ez lehet a semmi, a belső üresség is. Tudatunk lecsendesítésével, belesodródunk valamibe, azonosulunk vele, és ítélkezés nélkül jobban megismerjük. Elrévedésnek vagy andalodásnak is nevezhetjük. Míg a relaxációban leginkább egy masszázs, egy fürdő vagy az aromaterápia segíthet, a meditációhoz sokkal több segédeszközt felhasználhatunk.

Meditálhatunk a természeten; például úgy, hogy kiülünk a simogató napfénybe, és engedjük, hogy a virágzó fák illata, meg a madárcsicsergés magával ragadjon bennünket. Rákoncentrálhatunk valami belső lelki-tudati tartalomra is; utazásokat tehetünk saját magunkban, hogy a múltunkkal, jelenünkkel vagy akár jövőnkkel kapcsolatban ítéletmentes rálátásunk legyen valamire. Hallgathatunk meditációs hanganyagokat is, ha jobban szeretjük a más által vezetett, részünkről teljesen passzív meditációt.

Mi mindent használhatunk fel még a meditációhoz?

- Meditációs zenéket

- Természethangokat, ha nem tudunk csak úgy “kiülni”

- Bútorokat, például babzsákfoteleket, párnákat

- Gyertyákat, tetszés szerinti szimbólumokkal

- Füstölőket vagy párologtatáshoz való illóolajokat, lehetőleg a legjobb minőségben

- Meditációs kártyákat, útmutató gondolatokkal

- Mandalákat, amelyeket megvásárolhatunk, letölthetünk pl. képernyővédőként a számítógépre, avagy magunk is elkészíthetünk, kézzel vagy mandalafestő számítógépes programmal!

Méreg és ellenméreg

…no meg a titokzatos “ARI”

Milyen találó elnevezés a magyar nyelvben a dührohamra, hogy „elfut a méreg”! A düh, az idegesség, az utálat (akár az önutálat is) tényleg méregként hat a lelkivilágunkra és az idegrendszerünkre. Bénít, sorvaszt, rohamosan terjed egyik részünkből a másikba. Kifelé is úgy szúr, mint egy mérges fullánk, mi több, akkor is megérezhetik rajtunk mások, ha minden erőnkkel palástoljuk. Végső soron a méreg a vesztünket is okozhatja (lásd a sokszor kiújuló gyomorfekélyek elfajulását).

Mit lehet ez ellen tenni? Nos, nyilvánvaló, hogy kell valami ellenméreg. Kinek mi… Egyéni szinten ellenméreg lehet az Andalodóban is bemutatott tudatos stresszkezelés, a relaxáció, a meditáció és az önprogramozás a negatív hatások ellensúlyozására. Társas kapcsolatok szintjén ellenmérgek lehetnek a kellemes közös élmények, kirándulások, hobbik, az élet színesítése, változatosabbá tétele, a számunkra hiteles bölcselők hallgatása vagy olvasása, esetleg valami hasznos küldetés elvállalása.

Magas stressz-szintű embereknél bármilyen feladat, munka, házimunka és probléma nagyobb adag mérget juttathat a szervezetbe, mint normál stressz-szintű embereknél. Ezért ha már muszáj elvégeznünk egy „nemszeretem” munkát, inkább használjuk fel bizonyos fokú „andalodásra”. Példa: mosogatás közben figyeljük meg érzések és gondolatok nélkül a víz mozgását, a buborékok mintázatát. Ne akarjunk mihamarabb túllenni rajta, hanem merüljünk el benne teljesen, de valamiképpen „kikapcsolt” idegrendszerrel.

És most következzen a legesleghatékonyabb ellenméreg: az „ARI” – a kattintás után!

Tomboló tűz, áradó víz

Az asztrológiai elemek és a stressz

 

Bár – ahogy a „Rólam” részből is kiderülhetett - végeztem asztrológiai tanulmányokat, sőt egy ilyen témájú könyv írásában is részt vettem, ezen az oldalon szándékosan igyekszem kerülni ezt a témát, sőt többnyire a spiritualitást is. Erre több okom is van. Egyrészt szeretném, ha az Andalodó világnézettől függetlenül használható lenne azok számára, akiknek szükségük van ilyesfajta segítségre. Másrészt úgy vélem, hogy ez is olyan dolog, mint bármi, ami a lélekkel, a szellemmel és a hittel kapcsolatos: nem elméleti, hanem tapasztalati síkon működik, ezért nem is lehet írásban egykönnyen megközelíteni. Ahogy a mondás tartja: “Hitről beszélgetni olyan, mint építészetről táncolni.” Így a csillagfejtésben sincsenek egyértelmű, objektív, mindenki számára meggyőző bizonyítékok, összefoglalható tanulságok, csak személyes élmények vannak.

Most mégis tennék egy kis kitérőt a csillagok felé, mert játékos önismereti kirándulás és jó stressz-kezelési eszköz lehet.

Az egyszerűség kedvéért ezúttal nem a 12 állatövi jegyet taglalnám, csak a 4 elemet. Az európai asztrológia négy elemet különböztet meg: tűz, föld, levegő, víz. Keressük ki, hogy a születési jegyünk szerint melyik elemhez tartozunk, és olvassuk el a leírást!

 

…A KATTINTÁS UTÁN!

Fő a figyelem!

Az egyik régebbi posztomban már szerepelt egy kedvenc mondásom: “Amit nézel, az a világod”. Nem “amit látsz”, hanem “amit nézel”! Jelentős a különbség. A nézésben szándék és figyelem van, a látás viszont akaratunktól független. Onnantól, hogy eldöntöttük (akár aktívan, akár passzívan), hogy mit nézünk, mire figyelünk, onnantól a szemünk és az agyunk ki van szolgáltatva ennek, hiszen látnia kell.

A túl sok vagy rosszul kezelt negatív stresszből eredő lelki problémáknál kulcsfontosságú a figyelem kérdése. Általában megállapítható, hogy aki szorong, pánikzavarban vagy depresszióban szenved, az túlzottan is figyel bizonyos (negatív, feszültségkeltő) dolgokra, és nem képes a figyelmét átirányítani más (pozitívabb, örömtelibb) dolgokra. Egy bizonyos szint után ehhez már külső segítség kell. A szorongás és a pánikzavar együtt jár a (sokszor tudattalan) rögeszmékkel. Ezek a fixa ideák azért alakulnak ki, mert túl erősen vagy sokáig koncentráltak félelmük, aggodalmuk vagy bánatuk tárgyára. A figyelem minősége, mennyisége és iránya is kóros lehet.

Vegyünk példának egy szociális fóbiás embert, aki fél a tömegtől, a szerepléstől, általában a nyilvános helyektől, ezért izzad a tenyere, kipirul az arca, bereked, és szívdobogása van, ha sokan látják, hallják. Az ilyen ember úgy megy be egy előadásra, hogy mindvégig azon izgul, ki milyennek látja, ki mit fog gondolni róla, hogyan fog lebőgni mások előtt, stb. Nem tudja magából kifelé irányítani a figyelmét, például arra, hogy milyen remek dolgokat fog hallani és tanulni az előadás során, és mennyivel lesz gazdagabb utána. Ezt a terapeuták rendszerint azzal próbálják gyógyítani, hogy megtanítják a páciensnek a külső dolgokra való összpontosítást. Ítélkezés és érzelmek nélkül kell megfigyelnie tárgyakat, helyszíneket és embereket, hogy “lázas” figyelmét kivezesse önmagából.

Pánikzavarnál és hasonló problémáknál ajánlatos szokatlan, mulatságos ingerekre vagy testi-szellemi energiát igénylő feladatokra terelni a figyelmet. Amíg ugyanis csodálkozunk, nevetünk vagy problémát oldunk meg, addig nem marad elég energia az idegesség és a félelem számára, mert agyunk más területei aktiválódnak. Később már jó eséllyel nem olyan erősen tér vissza a félelem és az idegesség, hiszen eltávolodtunk tőle, kicsit kívülről látjuk. Ezért tanácsolják szakítás vagy gyászeset után a munkaterápiát és egyéb figyelemelterelő életformákat.

Ja, és nem mellékesen: a sebek is jobban gyógyulnak, ha nem figyeljük őket állandóan rettegve!

Az ételek és a stressz

Nemcsak lelki tényezők okozhatnak állandó feszültséget és levertséget, és nem is csak a körülményeink, mint például a túl sok munka. Emlékezzünk rá: „az vagy, amit megeszel”. A sejtjeink leginkább azt tudják beépíteni és hasznosítani, ami a gyomrunkba kerül. Vannak olyan ételek, amelyek megterhelik a szervezetünket, vagy a hatásuk miatt, vagy a bennük lévő adalékanyagok miatt, amelyeknek pluszfeladatot rónak a sejtjeinkre. Aki tehát hajlamos a stresszből fakadó zavarokra és betegségekre, fokozottan figyeljen oda arra, mit eszik-iszik!

 

A tyúk vagy tojás dilemmája

Milyen táplálkozási tanácsokat lehet adni azoknak, akik hajlamosak a szorongásra, pánikzavarra, depresszióra, vagy pszichoszomatikus betegségekkel, esetleg idegkimerültséggel küzdenek? Tudnunk kell, hogy a stresszes életmód ártalmas élelmiszerek fogyasztására sarkall minket (pl. rágcsálnivalók, alkohol, erős kávé), ugyanakkor a rossz étkezési szokások még tovább emelik a káros stressz szintjét, mert előnytelen irányba befolyásolják a különféle agyi folyamatokat. Így egyfajta ördögi kör alakulhat ki. Mind a két végén meg kell ragadnunk a problémát: lelkileg is kezelnünk kell a stresszt (lásd a fenti 4 menüpontot), és fizikailag is meg kell tennünk mindent, hogy hangulatunk jobb legyen, a feszültségünk pedig kevesebb. Ehhez hozzátartozik az aktív életmód, a testmozgás, és – alkalmasint – a fizikai munkavégzés is, de a pihenés és feltöltődés ugyanúgy. Ezenkívül oda kell figyelnünk a bevitt tápanyagokra és az étkezési szokásainkra is.

De pontosan hogyan is?…

 

Folytatás a kattintás után: az aminosavak háborúja és 10 tipp a stresszcsökkentő étrendhez!

“Egyszerűen csak félek”

Az érzések kifejezéséről már többször esett szó ebben a blogban. Mindenekelőtt ajánlom a “Színpompás érzések” című cikket, amelyben tisztázom, mit jelentenek az alapérzések és mik a parazita érzelmek.

A káros stressz legtöbbször azért uralkodik el rajtunk, mert elnyomjuk vagy hagyjuk elfajulni valamelyik negatív alapérzésünket. Három negatív alapérzés van: a harag, a félelem és a szomorúság. Gyakran a pozitív alapérzéseknek sem engedünk elég teret, az örömnek és szeretetnek – valamint a hitnek/bizalomnak. Abból is eredhet a probléma, hogy az alapérzés helyett összetett, helyettesítő (ún. parazita) érzelmeket éltünk meg, és tévesen azokkal azonosulunk.

A stresszes helyzetek megoldásához kitartó nyomozással le kell hatolnunk az alapérzésig, ami az egész folyamatot elindította. Ezután jön a második fontos feladat: ki kell fejezni. Miért kell kifejezni az alapérzéseket? Hogy ne kerüljenek a szőnyeg alá a tudatalattinkban, konfliktusokat okozva, adott esetben betegségeket is. Mint a mesében: nevén nevezzük a gonosz manót, így már nincs hatalma fölöttünk. Ha már kijött belőlünk, és szinte megfogható, akkor tudunk vele kezdeni valamit. Sírhatunk, bokszolhatunk, vigasztalódhatunk, majd lecsillapodhatunk… Hogyan kell kifejezni az alapérzéseket? Mindenekelőtt őszintén. Tudjuk mit jelent ez? Nem azt, hogy a másik képébe vágjuk a véleményünket, és büszkék vagyunk magunkra! Hanem azt, hogy magunk és mások előtt felvállaljuk azt, amit valóban érzünk. Mi ennek a módja? Egyszerűen mondjuk ki, hogy mit érzünk: “Most dühös vagyok.”/”Most félek.”/”Most szomorú vagyok.” (Persze ugyanígy a pozitív érzéseket is!) Ezzel már elérhetjük, hogy ne ragadjon meg az érzés a tudatalattinkban. Ebben a fázisban még ne vonjunk be mást - vagyis nem “Haragszom rád”, hanem “Haragszom”! Ez a mi alapérzésünk, első körben nekünk kell feldolgoznunk. Csak a tisztázás után lehet megoldást keresni, és továbblépni. Mi van, ha már nagyon régi a probléma? Erre az esetre valók az autogén feloldás gyakorlatok, amelyeket az alapérzések kifejezésére fejlesztettek ki (ld. Kermani autogén tréninges könyve). Van közöttük párnapüfölés, sikító gyakorlat, ujjongás, fényképpel veszekedés, mindenféle…

Ha elfedjük az eredeti érzést egy parazita érzelemmel, máris kialakulnak a játszmák, amelyekből később szövevényes, akár drámai sorskönyvek lesznek. Miért kínosabb bevallani, hogy haragszunk/félünk/szomorkodunk, mint egy bonyolult féltékenységi játszmát indítani?… Mindenkinek joga van az alapérzéseihez – tartsuk tiszteletben másokét és a sajátunkat is, ne szégyelljük, ne féljünk tőle, de ne is hagyjuk eluralkodni az életünkön tudat alatt!

Második lépésben aztán tisztázhatjuk a konfliktusokat a másik féllel is, de törekedjünk az erőszakmentes, asszertív kommunikációra és az “énközlésekre” (vagyis ne a másikról beszéljünk, főleg ne minősítsük őt). Az ilyen típusú mondatok ugyanis a másik felet nem azonnali védekezésre és visszatámadásra, hanem együttérzésre, megértésre ösztönzik.

(Az új kép itt oldalt kissé ősziesnek tűnhet, pedig kora tavaszi – tegnap készült a Mátrában! :-) )

Egótlanítás

És most, hogy ilyen remekül felépítettük magunkat, ki is dobhatjuk az egészet az ablakon!

…Na jó, azért mégsem teljesen. Az előző posztban ismertetett 5 lépcsőfok, amelyekkel önbizalmunkat felépíthetjük és megerősíthetjük, segíti az egónkat – azaz az emberi tudattal és akarattal rendelkező részünket – a hétköznapi küzdelmekben és a stressz feldolgozásában. Ugyanakkor a belső harmóniához arra is szükség van, hogy egónktól, vagyis akarat-irányította emberi valónktól olykor elrugaszkodjunk. Mert hiteles képet önmagunkról és az életünkről csak bizonyos távolságból kaphatunk. A madártávlat eléréséhez fizikailag is eltávolodhatunk a megszokott életterünktől (kirándulás, utazások), de belső repüléseket is tehetünk – erre való a meditáció. A meditációban feloldódik az egó, így ideiglenesen levethetjük a maszkot és a jelmezt; a társadalomban játszott szerepünket. Kikapcsolhatjuk a gondolatainkat és érzéseinket, így egyszerűen csak megélünk valamit, ami a jelmez alatt mi magunk vagyunk. Ez a szünet lehetőséget ad arra, hogy objektívabban, tárgyilagosabban viszonyuljunk utána saját magunkhoz, és jobban meglássuk az összefüggéseket.

A reális énkép  és az önbizalom tudatos fejlesztésére szükség van, mert ezek nélkül sem az 1. szint (stresszkezelés), sem a 4. szint (kreatív szellem, önprogramozás) nem működik. A kettő között azonban ott van a pihenő, a 2. relaxáció és a 3. meditáció, amelyek nem igényelnek tudatos munkát önmagunkon, énképfejlesztést és hasonlókat. Egyszerűen csak az ellazulás vagy az andalodás technikáját kell begyakorolnunk, és ezek mindig működni fognak. Kikapcsoljuk az akaratunkat, és csak létezünk. Ösztönösen önazonosak vagyunk. Amikor visszatérünk a hétköznapi élet sodrásába, az önelfogadásunk mindenképpen erősebb lesz – vagyis természetesebben fogunk önmagunkhoz viszonyulni. Ez pedig az egésznek az alapja, mint olvashattuk.