Avagy a “relaxált reakció technika”
Kevésbé felhúzni magunkat, ha akadályba
ütközünk vagy “megtámadnak”? Megőrizni higgadtságunkat az összetűzések során? Sokan álmodozunk ilyesmiről, de kételkedünk benne, hogy valóban lehetséges. Azt tartjuk természetesnek, hogy a változások és kihívások stresszállapotot hoznak létre a szervezetünkben. Ez a stresszreakció szinte teljesen egyedi, mert öröklött, tanult és kialakult minták függvénye. Felnőttként, több évtizednyi személyiségfejlődés után, az lehet a benyomásunk, hogy a stresszes válaszokat nem is mi adjuk, hanem azok csak úgy automatikusan megtörténnek velünk. Ösztönösen, kontrollálhatatlanul jönnek, felbuggyannak a tudatalattinkból. Sőt, mások okozták, mások tehetnek róla, mert kihoztak bennünket a sodrunkból. Pedig ahogy a ránk jellemző stresszes választ megtanultuk, úgy az ellentétét, a relaxált reakciót is tanulhatjuk és fejleszthetjük. Ha beillesztjük a rendszeres relaxációt (meditációt, önprogramozást) az életünkbe, eleve higgadtabban nézünk majd szembe a kihívásokkal, konfliktusokkal. A relaxált reakció azt jelenti, hogy ebből a begyakorolt nyugalomból és harmóniából becsempészünk egy kicsit a legbosszantóbb, legfélelmetesebb szituációkba is. Persze az nem garantálható, és nem is reális, hogy minden stresszhelyzetben nyugodtak maradjunk, de ha már az esetek egy részében átalakítjuk a szokásos feszült reakciót, nyert ügyünk van.
Nézzük hát, mi a relaxált reakció 4 egyszerű lépése, és hogy jön a képbe a hullám! Kattintson!
vagy kellemes - témákat a netről. Az alábbi anyagokra a közelmúltbeli böngészéseim során bukkantam, a válogatás teljesen szubjektív – de talán némileg egyszerre rezeg mások érdeklődésével is. Az Andalodó négy fő témájához csoportosítottam a linkeket, amelyek között akad cikk, zenei hanganyag, meditációs hanganyag és videón nézhető vagy hallgatható előadás is.
újjászületés lehetőségét biztosítja – embernek és természetnek egyaránt -, ám előbb a sötétséget, a mélységeket kell megélnünk. Sokan ilyenkor energiahiányosnak, lehangoltnak, idegesnek érzik magukat, sőt egyeseknél a téli szorongás vagy depresszió egészen komoly szintet is elérhet. Pedig sokat tehetünk a tünetek súlyosbodása ellen. Ha tudatosan kezeljük a stresszt, elegendő információt gyűjtünk róla, életmód-változtatással harmonizáljuk magunkat, emellett feszültségoldó, szemléletformáló technikákat gyakorolunk, sokkal jobb életminőségben születhetünk újjá tavasszal.
Andalodón a
nem mese jön, hanem egy stresszcsökkentő gyógynövény bemutatása. Manapság a bioboltokban és patikákban többnyire citromfüvet, macskagyökeret vagy orbáncfüvet ajánlanak túlzott vagy káros stressz ellen, aranygyökeret ritkán, pedig az ősi népi tapasztalatokon kívül modern tudományos vizsgálatok is igazolják rendkívüli hatékonyságát. Nyilván nem csodaszer és nem panaceum (általános gyógyír), de ha állandóan kimerültek vagyunk, fokozott stressztől szenvedünk, leromlott a teljesítményünk, vagy a depresszió kerülget minket, érdemes kipróbálni.


