életmód kategória bejegyzései

Stresszoldó karikatúrák

Angoltanárként egyik kedvenc módszerem volt a vicces karikatúrákkal végzett bemelegítés az óra elején. A rajzot először eltakartam kisebb-nagyobb papírdarabokkal, majd apránként mutattam meg a részeit, és közben megbeszéltük a tanítvánnyal, hogy mi lehet a poén (ami persze folyamatosan alakult, ahogy egyre több részletet fedtem fel). Gyakran a humor mellett fontos társadalmi kérdések is felmerültek, amelyeket meg lehetett vitatni, így a szókincs és a beszédkészség is fejlődött. Nemcsak bemelegítésre, hangulatoldásra, hanem stresszoldásra, kikapcsolódásra is pompásan alkalmas ez a játék. Ha kinyomtatunk pár rajzot, családban, párban vagy társaságban is kellemesen elüthetjük vele az időt, vagy humorosan kezdhetünk beszélgetni egy komoly témáról. Kiváló magyar rajzolók munkáit találhatjuk meg az interneten (vagy könyvesboltokban, újságosoknál is – lásd keresztrejtvények), de angolul talán még több áll rendelkezésre, és nyelvgyakorlásnak sem utolsó.

 

Némi ízelítő magyarul és angolul:

 

1. “Vegyél nekem botot!” (Szűcs Édua rajza)

 

2. “Próbáltam neki elmagyarázni, hogy most már örökre velem marad, de nem fogja fel.”

 

 

3. “Végre! Már majdnem elfelejtettem, hogy néz ki egy nő!”

 

4. “A Nirvana Megvilágosodási Intézet levitációs óráján váratlan szél kerekedik, és a tenger felé fújja a fél osztályt.”

 

 

 

Források:

http://karikatura.linkcenter.hu/

http://sites.google.com/site/eduahu/karikaturak

http://szegedma.hu/cimke/konczey-elemer

http://www.funstressrelief.com/free-stress-relief-cartoons.php

http://www.cartoonstock.com/directory/j/job_stress.asp

http://www.thebestoftoons.net/links.htm

Árulkodó testi tünetek

A sokáig fennálló, kezeletlen stressz a testünk legkülönfélébb tájain okozhat furcsa tüneteket. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a stressz, illetve a pszichés-idegi teher szomatizálódik, fizikai szinten is megjelenik. Ha az alábbi panaszok valamelyikét rendszeresen tapasztaljuk, mindenképpen tanuljuk meg helyrebillenteni az egyensúlyt, lazítsunk tudatosan! (Persze más betegség is állhat a háttérben, ezért a legbiztosabb, ha kivizsgáltatjuk magunkat.)

 

Fej: hajhullás, fejfájás (fél- vagy kétoldali), szemhéjrángás, szemkáprázás, fülzúgás, fülcsengés, állkapocs-, íny- és fogproblémák (főleg fogcsikorgatás miatt), ráncok, pattanások, kiütések, makacs ekcéma, viszketés (a bőrön bárhol)
Nyak: nyakmerevség, fájdalmak, nyelési problémák, félrenyelés
Váll, kar: vállfájdalmak, vállgörcs, ízületi fájdalmak, merevség, zsibbadás
Felsőtest: légszomj, szívdobogás-érzés, gyakori felső légúti fertőzések, gyomorpanaszok, diffúz hasi fájdalmak, bélproblémák, epepanaszok, emésztési zavarok, hasmenés, puffadás, hátfájás, derékfájás (fél- és kétoldalas), gerinctáji érzékenység, izzadás
Alsótest: hólyagérzékenység, székrekedés, bélfájdalmak, bélgörcsök, menstruációs fájdalmak, szexuális zavarok, fertőzések, meddőség
Láb: lábgörcsök, lábgyengeség, zsibbadás, térdremegés, éjszakai lábrángás, gyakori balesetek (bokaficam)

 

A pszichés panaszok persze még sokkal többfélék lehetnek, és esetleg nehezebben is azonosítjuk őket. Ezért talán még örülhetünk is, ha mindössze a testünk jelez. (Könnyen lehet, hogy kihagytam egy-egy jellemző testi tünetet, akkor szívesen fogadom kommentben!)

 

Kép forrása: http://pixelchallenge.com/main/body_poses/

Színjáték

Sokszor azt hisszük, a környezetünk színei és fényei nem is annyira fontosak a belső egyensúly elérésében. Pedig azt mindnyájan tapasztaljuk, hogy ha odakint kisüt a nap, és ennek hatására megváltoznak a színek és fények („kiderül az idő”), mennyivel másképp érezzük magunkat, mint a szürke borúban és homályban. Ugyancsak frissítő hangulatba hoznak a hosszú, zord tél után a tavasz első virágai, színfoltjai.

Ha a kinti körülményeken nem is tudunk változtatni, a saját környezetünket apránként olyanná alakíthatjuk, hogy a lehető legjobban érezzük benne magunkat. Ezt valamilyen szinten meg is kell tennünk, hiszen leginkább az otthonunk szolgál pihenésre és feltöltődésre. Ha fokozatosan egyre több pozitív színfoltot csempészünk az otthonunkba, saját magunk fogjuk tapasztalni a változásokat a belső világunkban is. (Legfeljebb ha mégsem, akkor nem kísérletezünk tovább.) Az alapszabály az, hogy azokban a helyiségekben, ahol energikusak akarunk lenni (nappali, dolgozószoba), meleg és élénk színeket helyezzünk el, ahol pedig ki akarunk kapcsolódni, ott hűvösebb, megnyugtató árnyalatokkal vegyük körbe magunkat. Kezdetnek megteszi néhány díszpárna, egy-egy új pokróc, sötétítőfüggöny, falikép, gyertya, váza is.

 

A KATTINTÁS után: 5 jó tanács a lakásunk egyszerű színterápiájához!

Az alvászavar

Az alvás a szervezet relaxálása, ellazulása és pihenése, így fontos hozzá az általános relaxációs képesség fejlettsége, akár ösztönösen, akár úgy, hogy tudatosan kifejlesztjük magunkban. Mivel egy átlagos élettartam mintegy harmadát alvással töltjük, nem árt tudni, miért lényeges ez számunkra, és mi történik alatta a szervezetünkkel, de ha már alaposan utánajártunk a kérdésnek (például elolvastuk ezt a cikket), akkor sutba az okoskodással, inkább gyakoroljuk a stresszoldó módszereket, hogy ismét olyan természetesen aludjunk, mint gyerekkorunkban!

 

Akkor nézzük, mit érdemes tudni az alvásról és az alvászavarokról! (KATT!)

A hiányzó láncszem

Avagy a kognitív viselkedésterápia

 

Többször találkozom a környezetemben olyan esetekkel, amikor valakinek szüksége van pszichiáter vagy pszichológus segítségére, de akárhova megy, mindig ugyanazt kapja, ezért végül hiányérzete támad, kiábrándul, és nem keres több segítséget. Általában az a legfőbb panasz, hogy csak gyógyszert írnak fel nekik, vagy csak a relaxációt erőltetik, esetleg olyan hétköznapi csevegést folytatnak a beteggel, amit a szomszédjával is lefolytathatna („Keressen magának kielégítőbb munkát!”). Ilyen esetekben az illető nagyon bánja, hogy ennyi helyre elment, ennyi pénzt otthagyott, és nem kapott érdemi segítséget. A végén már értelmét sem látja a kiút keresésének. Ha valaki engem kérdez, én általában azt szoktam mondani, hogy addig ne adja fel, amíg nem talál egy olyan szakembert, aki többek között kognitív viselkedésterápiával is foglalkozik.

Biztos vagyok benne ugyanis, hogy a hiányzó láncszem a kognitív viselkedésterápia. Ez lehetővé teszi a probléma gyökerének a feltárását, személyiségelemzéssel, a belső blokkok feloldásával, illetve a hibás minták, rossz szokások átalakításával. Ezek nélkül jóformán képtelenség igazi gyógyító hatást elérni. Az ilyen elemző módszerekhez azonban nemcsak szaktudás, hanem fejlett intelligencia és türelem is kell, valamint rengeteg tapasztalat a lélekbúvárkodás területén. Nyilván a szakemberek zömének sokkal egyszerűbb gyógyszerfelírással, könnyedebb beszélgetéssel vagy a relaxáció megtanításával pénzt keresnie, mint „kézen fogva” haladni a klienssel. Szerencsére azért egyre többen vállalnak ilyen terápiát, még ha jelenleg kicsi is az arányuk.

 

De miről is szól ez a módszer? Miért pont “kognitív” és miért pont “viselkedés”? A kattintás után jön a magyarázat!

Az “A” és “B” személyiség

Mindenkiben vannak teljesen egyedi vonások, és akadnak olyanok is, amelyek hasonlóvá tesznek minket másokhoz. Ily módon a stressz átélése, a stresszes tünetek és a stresszel való megbirkózás is részben nagyon egyedi, részben pedig hasonló másokéhoz. Tudományos kutatások szerint bizonyos személyiségjegyek érzékenyebbé tesznek minket a stresszre, és megnehezítik a vele való megbirkózást. Az úgynevezett „A típusú személyiség” versengő, türelmetlen, lobbanékony, szemben a „B típusú személyiséggel”, amelyet higgadtság és lassabb reakciók jellemeznek. Mindnyájan az A és a B keverékei vagyunk, egyedi arányban, de minél több bennünk az A vonás, annál jobban ki vagyunk szolgáltatva a stressz tüneteinek. Ha sok bennünk az A vonás, mélyebben és intenzívebben éljük meg a stresszes helyzeteket („jobban belemegyünk”), nehezebben kászálódunk ki belőlük, sőt az utóhatások még sokáig elkísérhetnek bennünket (pl. a poszt-traumatikus stressz szindróma).

 

De honnan tudjam, mennyi “A” vonás van bennem? A kattintás után kiderül!

A természet patikája

Avagy három hétköznapi csodanövény stressz ellen

 

A túlzott mértékű stressz ellen külső és belső eszközökkel is küzdenünk kell. Egyik sem ér semmit a másik nélkül. Ha megtanuljuk a stresszűző technikákat (relaxáció, légzésterápia stb.), de környezetünk és életvitelünk változatlanul zaklatott marad, valóságos Buddhának kell lennünk ahhoz, hogy felülemelkedjünk rajta. Ha viszont csak külső eszközöktől (gyógyszerek és egyéb szerek) várjuk a nyugalmat és jobb közérzetet, soha nem érhetünk el átfogó és tartós eredményt. Az 1. szabály tehát: igyekezzünk összehangolni a külső és belső harmóniát! A 2. szabály: ha nem tudjuk pontosan, miért borult fel bennünk az egyensúly, derítsük ki az okokat – akár segítséggel! A 3. szabály: zárjuk ki a görcsös akaratot az egész folyamatból, mert ha túlzottan rákoncentrálunk, és közben idegesség, félelem van a lelkünk mélyén, még a stresszűzés is stresszt fog okozni!

Ha ezeket az alapszabályokat tisztáztuk, elővehetünk három olyan egyszerű külső eszközt, amelyek eddig kevés hangsúlyt kaptak ezen az oldalon: a három legkönnyebben beszerezhető gyógynövényt, a kamillát, a levendulát és a citromfüvet.

Sokan elfelejtik, hogy a stresszes időszakokban kúraszerűen kell alkalmaznunk ezeket. Teából 2-3 csészével igyunk naponta, langyosan, lehetőleg mézzel ízesítve, mivel az is nyugtató hatású! Ha illóolajat használunk, minden este párologtassuk el 4-5 cseppet, legalább egy héten át! Gyógynövényes fürdőként is naponta alkalmazzuk – egy marék gyógynövénnyel, vagy 5-8 csepp illóolajjal. Szárított formában, párnába helyezve legyenek egy hétig a fejünk közelében, akár kombinálva is! Kúra nélkül nem győződhetünk meg eme gyógynövények áldásos hatásairól, így nem is ítélhetjük meg őket! (Persze arról győződjünk meg, hogy nem vagyunk-e allergiásak valamelyikre.)

 

Kamilla

Gyulladásgátló hatása ismertebb, mint nyugtató, idegcsillapító hatása, pedig már az óegyiptomiak is a napistenük megnyugtatására ajánlották fel a szertartásaikon, nem véletlenül. Leginkább teát szoktunk belőle készíteni; ez feszültség- és görcsoldó, testi-lelki-szellemi szinten csillapító és nyugtató, illetve az érzelmi terhek elengedésében is segíthet. Álmatlanság ellen is hatékony, főleg mézzel együtt. Ha fáradtak vagyunk, friss virág, szárított virág és illóolaj formájában is adagolhatjuk a fürdővizünkhöz.

 

Levendula

Nemcsak a molyok ellen jó a szekrényben, hanem az alvást is javíthatja egy kispárnában, az ágyunk környékére helyezve. Hatásában az a csodálatos, hogy nemcsak oldja a feszültséget, hanem egyúttal energiát is ad a higgadt cselekvéshez. Így válik egyszerre nyugtatóvá és serkentővé. Egyedi aromájú teáját mézzel tehetjük finomabbá és még nyugtatóbbá. Illóolajként párologtatóba csöpögtethetjük, így segít megszüntetni a szorongásos rohamokat, érzelmi labilitást, túlérzékenységet. Valamilyen semleges olajhoz (pl. mandulaolaj) keverve hatékonyan masszírozhatunk vele egy-egy görcsös, feszült testrészt.

 

Citromfű

Főként olyan stresszes problémákra elsőrangú, amelyek emésztési bántalmakban (pl. gyomorfájás) és alvászavarban nyilvánulnak meg. Úgy oldja az esti feszültséget, hogy reggel is jobb formában ébredhetünk, és nappali teljesítőképességünk is jobb lehet – nem úgy, mint az esti nyugtatók és a reggeli feketekávé kombinálása esetén. Ha szapora szívverést tapasztalunk magunkon, kenjük be a mellkasunkat a citromfű felhigított olajával! Fürdő formájában izomrángásokon, túlmozgásos panaszokon, görcsökön is segít.

 

 

Innen is vettem ötleteket:

www.vital.hu

http://www.lifequestherbs.com/

A zöld érzés

Milyen érdekes, hogy a színpompás érzések című cikkemben pont a zöld színnel társítottam a szeretetet! Pedig mások az irigység színének tartják. Nekem ez a kedvenc színem, és egyfelől a csakrák rendszerében is a szívcsakrának feleltethető meg (a rózsaszín szerintem már tipikus európai ezoterikus kiegészítés), másfelől az, hogy „zöld” életmódot igyekszünk folytatni, azt mutatja, hogy szeretet van bennünk a saját világunk, környezetünk, más élőlények iránt.

Ez csak némi kitérő volt, hogy megmagyarázzam a címet, és ne kelljen azt írnom a helyére: „A szeretet titkai”. Mert valójában erről szól ez a bejegyzés.

Jesszus, hogy jönnek ide a szeretet titkai?! Nos, aki valami életminőséget rontó pszichés zavarban szenved, annál általában szeretethiányt is fel lehet fedezni. Nem szereti eléggé (vagy jól) saját magát, a környezetét, a világot, amelyben él, és természetesen másokat sem. Talán nem is ismeri a valódi szeretetet. A negatív alapérzések (düh, félelem, szomorúság), illetve a bonyolultabb parazita érzelmek egyszerűen elvonják az energiáját a szeretettől, túl erőssé váltak benne. Pedig ez az elcsépeltnek tűnő fogalom, a szeretet, az élet, az egészség és a kiegyensúlyozottság egyik fő alapja. A feltétel nélküli elfogadás, törődés, lelki vonzalom tudatos megélése.

Adam Jacksontól vennék idézeteket (egy másik honlap segítségével), az „Igaz szeretet titka” című könyvéből – és szokás szerint a saját megfigyeléseimmel egészíteném ki. Az író szerint a szeretet nem tündérmese, nem a szerencsén és nem a véletlenen múlik, hanem mi magunk hozzuk létre, magunkban hordozzuk. Ha szeretet van bennünk, automatikusan élünk vele. Ha nincs, vagy nem elég, akkor várhatjuk, kereshetjük a boldogságot, a gyógyulást, a harmóniát, nem fogjuk megtalálni.

 

Ezért érdemes megismerni az igazi szeretet tíz titkát. (Most úgy látszik, a 10-es listák korát éljük…) A KATTINTÁS után már olvasható is!

Instant Andalodó

Ha valaki a túlhajszoltság, az idegesség vagy a szorongás tüneteitől szenved, az Andalodó négy szintje segítségével hosszú időre vagy véglegesen uralma alá vonhatja, sőt akár meg is szüntetheti ezeket. Nyilván szakértő diagnózis és segítség sem árt, bizonyos esetekben gyógyszerszedés, pszichoterápia és/vagy életmódváltás is, de ahhoz, hogy ne váljunk áldozatává az ilyen örvényeknek, vissza kell szereznünk a tudatos irányítást az életünk és érzelmeink fölött. Ebben segít az egymásra épülő négy szint, a lelki-idegi harmónia visszaállításának négy lépcsőfoka: a 1. stresszkezelés, a 2. relaxáció, a 3. meditáció és a 4. kreatív szellem. Persze semmit sem adnak ingyen. Ahhoz, hogy ezeket készségszinten tudjuk önmagunknál alkalmazni, hónapokig gyakorolnunk kell, és fejlesztenünk kell magunkat mind a négy szinten. Ha komolyan gondoljuk a változtatást, ezt az önfejlesztési-tanulási folyamatot nem úszhatjuk meg. Érdemes mindig a célt szem előtt tartani, és úgy fektetni bele az energiát, mert jutalmunk az lesz, hogy kézben tarthatjuk az életünket – belül és ez által valamennyire kívül is.

Ugyanakkor ha valaki már elég jól és magabiztosan alkalmazza a módszer lényegét, alkalmasint (idő vagy megfelelő körülmények híján) bevetheti az Andalodó rövid változatát is, afféle gyorssegélyként. Ez az „instant” változat könnyítve, egyszerűsítve tartalmazza a négy lépés lényegét, de igazán csak azoknál hatékony, akik a nem-rövidített módszert is elsajátították már. A rövid „Andalodás” segítségével pár perc alatt kijuthatunk egy negatív, lehúzó örvényből, és felfrissülve, újult erővel és bizalommal folytathatjuk a napunkat. Például a munkahelyünkön is elvonulhatunk egy üres szobába vagy akár a mosdóba 15-20 percre (maximum fél órára), és kicserélődve, újjászületve térhetünk vissza a munkához.

Az instant terápia a következőkből áll:

1. Sebes stresszkezelés – néhány mondat tudatosítása

2. Röpke relaxáció – rövid légzőgyakorlat és lazítás

3. Miniatűr meditáció – némi kis koncentrációs gyakorlat

4. Kevéske kreativitás – gyors önprogramozás

Részletes leírás a KATTINTÁS után!

A tanult tehetetlenség

Végeztek egy olyan kísérletet, ahol – szegény – patkányok rendszeresen áramütést kaptak. Egy ideig nem tudtak menekülni előle, mert zárva volt az ajtó, hiába próbálkoztak. A kutatók azt tapasztalták, hogy egy idő múlva az állatok feladták, apátiába estek, nem próbálkoztak, hanem szinte mozdulatlanul tűrték a csapásokat. Akkor is, amikor az ajtó már nyitva volt!

Ugyanez a jelenség embereknél is megfigyelhető, és azt a nevet kapta, hogy „tanult tehetetlenség”. Ilyenkor az ember rossz (átvett) minták vagy rossz tapasztalatok miatt úgy érzi, ő nem tehet semmit a saját helyzetének javításáért. Elég néhány kudarc, néhány váratlan vagy szokatlan nehézség, ahol nem működnek a korábbi stratégiák, amelyekben összeomlik a magunkról alkotott képünk, és az arra hajlamos embereknél kialakulhat a tanult tehetetlenség – vagy más szavakkal: tanult reménytelenség, tanult hitetlenség. Főleg, ha valaki a szüleitől is azt látta, hogy nem igazán küzdenek önmagukért, a családért, hanem belesüppednek egy rossz helyzetbe, mondván, hogy nem az ő kezükben van az irányítás. Ez a gondolkodási rendszer nagyon káros hatást gyakorol a mi életvitelünkre is: ha eluralkodik rajtunk, akkor elveszíthetjük életörömre és önmegvalósításra való képességünket, céljainkat és motivációinkat. Sokkal könnyebben megbetegszünk, és sokkal nehezebben gyógyulunk meg. Mivel önmagunkban nem hiszünk, kívülről várjuk a megváltást, így kiszolgáltatottá válhatunk. Ezek alapján tehát talán már mondani sem kell: a tanult tehetetlenség a szorongás és a depresszió egyik melegágya.

 

De nemcsak hátrányai, hanem előnyei is vannak! Tovább a KATTINTÁS után!