“Egyszerűen csak félek”

Az érzések kifejezéséről már többször esett szó ebben a blogban. Mindenekelőtt ajánlom a “Színpompás érzések” című cikket, amelyben tisztázom, mit jelentenek az alapérzések és mik a parazita érzelmek.

A káros stressz legtöbbször azért uralkodik el rajtunk, mert elnyomjuk vagy hagyjuk elfajulni valamelyik negatív alapérzésünket. Három negatív alapérzés van: a harag, a félelem és a szomorúság. Gyakran a pozitív alapérzéseknek sem engedünk elég teret, az örömnek és szeretetnek – valamint a hitnek/bizalomnak. Abból is eredhet a probléma, hogy az alapérzés helyett összetett, helyettesítő (ún. parazita) érzelmeket éltünk meg, és tévesen azokkal azonosulunk.

A stresszes helyzetek megoldásához kitartó nyomozással le kell hatolnunk az alapérzésig, ami az egész folyamatot elindította. Ezután jön a második fontos feladat: ki kell fejezni. Miért kell kifejezni az alapérzéseket? Hogy ne kerüljenek a szőnyeg alá a tudatalattinkban, konfliktusokat okozva, adott esetben betegségeket is. Mint a mesében: nevén nevezzük a gonosz manót, így már nincs hatalma fölöttünk. Ha már kijött belőlünk, és szinte megfogható, akkor tudunk vele kezdeni valamit. Sírhatunk, bokszolhatunk, vigasztalódhatunk, majd lecsillapodhatunk… Hogyan kell kifejezni az alapérzéseket? Mindenekelőtt őszintén. Tudjuk mit jelent ez? Nem azt, hogy a másik képébe vágjuk a véleményünket, és büszkék vagyunk magunkra! Hanem azt, hogy magunk és mások előtt felvállaljuk azt, amit valóban érzünk. Mi ennek a módja? Egyszerűen mondjuk ki, hogy mit érzünk: “Most dühös vagyok.”/”Most félek.”/”Most szomorú vagyok.” (Persze ugyanígy a pozitív érzéseket is!) Ezzel már elérhetjük, hogy ne ragadjon meg az érzés a tudatalattinkban. Ebben a fázisban még ne vonjunk be mást – vagyis nem “Haragszom rád”, hanem “Haragszom”! Ez a mi alapérzésünk, első körben nekünk kell feldolgoznunk. Csak a tisztázás után lehet megoldást keresni, és továbblépni. Mi van, ha már nagyon régi a probléma? Erre az esetre valók az autogén feloldás gyakorlatok, amelyeket az alapérzések kifejezésére fejlesztettek ki (ld. Kermani autogén tréninges könyve). Van közöttük párnapüfölés, sikító gyakorlat, ujjongás, fényképpel veszekedés, mindenféle…

Ha elfedjük az eredeti érzést egy parazita érzelemmel, máris kialakulnak a játszmák, amelyekből később szövevényes, akár drámai sorskönyvek lesznek. Miért kínosabb bevallani, hogy haragszunk/félünk/szomorkodunk, mint egy bonyolult féltékenységi játszmát indítani?… Mindenkinek joga van az alapérzéseihez – tartsuk tiszteletben másokét és a sajátunkat is, ne szégyelljük, ne féljünk tőle, de ne is hagyjuk eluralkodni az életünkön tudat alatt!

Második lépésben aztán tisztázhatjuk a konfliktusokat a másik féllel is, de törekedjünk az erőszakmentes, asszertív kommunikációra és az “énközlésekre” (vagyis ne a másikról beszéljünk, főleg ne minősítsük őt). Az ilyen típusú mondatok ugyanis a másik felet nem azonnali védekezésre és visszatámadásra, hanem együttérzésre, megértésre ösztönzik.

(Az új kép itt oldalt kissé ősziesnek tűnhet, pedig kora tavaszi – tegnap készült a Mátrában! 🙂 )

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s