+1 meditációs ötlet

„A reggeli agymenés”

Nemrég olvastam egy könyvet, amely a szunnyadó kreativitást próbálja felébreszteni azokban az emberekben, akik kiüresedettnek érzik magukat – egy három hónapos tanfolyam keretein belül. Erről a könyvről van szó: Julia Cameron – A művész útja (Édesvíz Kiadó, 2004). Az első gyakorlat, amely a lélek kreativitása előtt megnyitja a zárt zsilipet: a reggeli jegyzetelés. Mivel már máshol, például írástechnika fejlesztő módszerekben is hallottam ilyesmiről, érdeklődve olvastam róla. A szerző meggyőződéssel vallja, hogy ez egy meditációs módszer, és hajlok rá, hogy igazat adjak neki.

A „reggeli agymenés” lényege az, hogy minden reggel, közvetlenül felkelés után, sőt lehetőleg még az ágyban, elő kell venni egy jegyzetfüzetet, és tele kell írni három oldalt szöveggel. Teljesen mindegy, hogy miről írunk és hogyan, ne is gondolkodjunk közben, és semmiképpen se tervezzük meg. Írhatunk arról is, hogy mennyire nem tudunk mit írni. Előbb-utóbb, a kényszer hatása alatt, egyre könnyebben születnek hosszú szövegek, és éppen ez a lényeg. Írhatunk az álmunkról is. Nem kell logikusnak lennie, és ne törődjünk a helyesírással sem. Ne mutassuk meg a füzetet senkinek. Ne blicceljünk el egyetlen napot sem, akármennyire nincs kedvünk vagy erőnk hozzá. Csak erőltessük és erőltessük. Egy idő után valóságos szükséglet, kellemes szokás lesz belőle. Érdemes miatta fél órával korábban kelni – ha valaki tényleg változtatni akar az életén, illetve a mélyben rejlő saját erőforrásait kiaknázva akar többet kihozni magából.

A reggeli agymenés segít abban, hogy megtanuljuk kijátszani az agyunk bal agyféltekéből érkező, önnevelő vagy önbíráló belső hangot, amely általában cenzúrázza a belső sugallatainkat. Az ösztönös jegyzetelés serkenti a holisztikus és kreatív művészagy (jobb agyfélteke) működését, és ez által megszünteti belső torlaszainkat. Reggel, közvetlenül azután, hogy álmainkból feleszmélünk, még benne vagyunk egy másfajta, könnyed tudati áramlásban (“flow”-ban), amely inkább képekben, ősszimbólumokban gondolkodik. A reggeli jegyzetek formát adnak a különféle belső blokkoknak, félelmeknek és hiedelmeknek, így kivezetik őket a tudattalanból, és feldolgozhatóvá teszik őket. A ránk rakódott rossz szokások fellazulnak, leküzdhetjük a sikertelenségünket okozó félelmeinket, és rátalálhatunk bensőnk nyugodt, csendes középpontjára. Így lesz belőle a meditáció egy válfaja. Nemcsak stresszt old, hanem szellemi-spirituális távlatokat nyithat meg, és mély önismerettel alátámasztott kreativitást segít elő. A külső-belső kommunikációt is gördülékenyebbé teszi.

Az egyéni haszna persze csak akkor derül ki, ha heteken-hónapokon át kitartóan gyakoroljuk. Ma vasárnap van, a hétfő például ideális lehet az elkezdéséhez. 🙂

Reklámok

3 responses to “+1 meditációs ötlet

  1. “A ránk rakódott rossz szokások fellazulnak, leküzdhetjük a sikertelenségünket okozó félelmeinket, és rátalálhatunk bensőnk nyugodt, csendes középpontjára.”
    csak az írásnak ilyen hatása lenne hosszútávon??
    beszámolsz majd a fejleményekről?:)

    • Ezt arra írtam, hogy ha valóban működik meditációs módszerként, és aktiválja az elhanyagolt jobb agyféltekét, akkor bizonyára hozzájárul ezekhez is. Én óvodás korom óta folyamatosan írok, akármelyik napszakban, akár reggel is, tehát nem látnék nagy különbséget. Viszont olyan emberek számára, akiknél a kreativitás nagyon “begubózott”, és jó lenne valahogy kivezetniük magukból az eltemetett lelki tartalmakat, valóban beválhat a reggeli jegyzetelés. A könyv bámulatos sikertörténetekről és stresszcsökkentésekről számol be. Ha van itt olyan olvasó, aki próbálta a módszert hosszú távon, ossza meg velünk a tapasztalatait!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s