Elég intelligens vagyok a boldogsághoz?

Avagy a spirituális intelligencia

A testi, lelki és szellemi jólléthez nem elég az a fajta SQintelligencia, amit az IQ tesztekkel szoktak mérni. Sőt, a pozitív pszichológia legutóbbi kutatásai alapján a magas IQ, vagy hétköznapi szóval, az „okosság”, egyáltalán nem garantálja a boldogságot. Inkább az derült ki, hogy az érzelmi intelligencia (EQ) és a spirituális intelligencia (SQ) az, amelyik összefügg a jóllétünkkel, boldogságunkkal, illetve az életünk értelmességével és teljességével.

.

A háromféle Q

1. Az intelligencia fajtái közül a legismertebb az általános (racionális) intelligencia, amit az IQ nevű intelligencia-hányadossal szokás mérni. Ez a logikai és stratégiai képességünket, a tárgyi tudásunkat és a műveltségünket mutatja. A legutóbbi felmérések alapján az IQ a legjobb esetben is csak 20%-ban járul hozzá a sikeres és eredményes életvitelhez.

2. A második típusú intelligencia az érzelmi, az EQ, ami a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokhoz szükséges. Neve az angol „empathizing quotient”, azaz az együttérzési hányados rövidítése. A pszichológia szerint a magas EQ inkább a nőies agyra jellemző. Lényeges alappillérei az önismeret, az önkontroll és a céltudatosság. A fejlett érzelmi intelligencia ahhoz kell, hogy ösztönözni tudjuk magunkat, dacolhassunk a kihívásokkal, kitartsunk a nehézségek ellenére is, egyensúlyban tudjuk tartani hangulatváltozásainkat, ne veszítsük el a reményt, és harmonikus kapcsolatokat tudjunk ápolni. Fontos az érzelmeink építő jellegű (asszertív) kifejezéséhez. Kell az önvédelemhez és mások tiszteletben tartásához. A jelenlegi világban, amely átlépést jelent a kontrollra épülő ipari korszakból a motivációra épülő információs korszakba, kulcsfontosságú az érzelmi intelligencia fejlettsége. Manapság ezért fektetnek nagy hangsúlyt a kisgyerekek érzelmi támogatására, hiszen bizonyos érzelmi készségeket később sokkal nehezebb elsajátítani. Általánosságban kijelenthető, hogy a párkapcsolatok is azért vannak nagy válságban, mert a megelőző korszakokban elhanyagolták az érzelmi intelligenciát, és a kontroll gyengülésével (a szabadabb társadalomban) hirtelen nehéz megerősíteni az alapokat.

3. Az SQ rövidítés két dolgot is jelölhet: a pszichológia inkább a férfiagyra jellemző rendszerező („systemizing”) intelligenciára használja, a szellemmel és hittel foglalkozó területeken viszont spirituális intelligenciaként ismeretes. Nézzük most ez utóbbit, hiszen ez fejleszthetőbb, és elvezethet minket a testi, lelki és szellemi jólléthez! Nem lesz szó semmiféle konkrét spirituális irányzatról vagy vallásról, hanem egy mindenki számára elérhető belső erőforrásról, és az élet teljességéről.

Mi a csuda tehát ez az SQ, és mit köszönhetünk neki? A KATTINTÁS után kiderül!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s