Öröm-kaleidoszkóp

Mi lenne, ha szükség esetén bármikor, Kaleidoszkopkönnyen örömre tudnánk hangolódni? Felszabadítani, előhozni az örömöt egy lezárt kis üregből? Belül elraktározódott, talán már el is felejtett boldogság-kapszulák hatását élvezni? Következzék egy nagyon egyszerű technika erre.

Írjunk össze legalább 5 olyan dolgot, ami egyértelműen és intenzíven örömöt okozott az életünkben, akár pici korunktól kezdve a jelenig. Ez eltarthat egy ideig, de nem árt gyakorolni. Bármi lehet ez az örömforrás: színek, formák, tájak, emberi arcok, álmok… Nem muszáj konkrétumokat, elég olyan benyomásokat összegyűjteni, amelyek emlékeztetnek az örömforrásokra.

Aztán készítsünk ebből a listából egy papírra mintázatot, olyasfélét, amilyet egy kaleidoszkópba belenézve láthatunk. Felhasználhatjuk régi fotók részleteit, magazinból kivágott vagy internetről kinyomtatott képeket, préselt virágokat, anyagdarabokat, kis játékdarabokat, sőt akár festhetünk is hozzá részeket. A lényeg, hogy ismétlődjenek a motívumok, tehát több példányban rendelkezésünkre álljanak az egyes részek, és valamiféle ismétlődő, akár szimmetrikus alakzatba rendeződjenek. Ha nagyon sok minden jut eszünkbe, akár évszakonként vagy színenként is készíthetünk ilyen képet. Fontos, hogy a végeredményre jó legyen ránézni, kellemes összhatást nyújtson.

Az így elkészült öröm-mandalát felhasználhatjuk meditációban. elsőrangú gyakorlat a belső gazdagság és az öröm-erő-források felfedezésére. Akár fejben, képzeletben is készíthetünk ilyen alakzatot, például lefekvés utáni megnyugváshoz, az alvás könnyítéséhez. Ha pedig valamiért egyik sem menne, érdemes venni egy kaleidoszkópot, és relaxálásnál használni. Hátha később megjön az ihlet.

.

Az Andalodó korábbi cikkei a mandalákról és a rajzterápiáról:

https://andalodo.hu/2010/07/01/mandala-terapia/

https://andalodo.hu/meditacio/mandalak-a-terben/

https://andalodo.hu/meditacio/igy-kerek-a-vilag/

https://andalodo.hu/meditacio/mostan-szines-tintakrol-almodom/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s