A mátrix újraprogramozása

Avagy ismételten az önbecsülés fontosságáról

Az önbecsülés hiányának nemcsak olyanViragos_matrix egyértelmű jelei lehetnek, mint hogy valaki folyton rosszkedvű, aggódik, ostorozza magát, fél az élettől, másoktól függ, vagy épp méltatlan partnereket vonz be magának. A megfelelő önértékelés és önbecsülés alapvető hiányosságai sokkal rafináltabban repesztik meg személyiségünket és ássák alá lelki és testi egészségünket. Élhet bennünk például egy olyan hiedelem, hogy „győztesen kell kikerülnöm mindenféle élethelyzetből, különben menthetetlenül lúzer leszek, és abba belehalok”. Ez nem is feltétlenül tudatosodik, hanem tudattalan síkon végzi az aknamunkát önbecsülésünk alatt. Ugyanilyen árulkodó jel lehet az agresszió vagy a túlzott kritizálási kényszer, mögötte a gyenge szeretetre való képességgel, még mélyebben pedig az önmagunk szerethetetlenségének érzésével. Amikor pedig valaki az eredményeivel vagy a szerencséjével kérkedik, úgy gondolhatjuk, abszolút a helyén van, holott valójában a gyenge és labilis önbecsülés egyik tünete az a makacs és hencegő hiedelem, hogy „mindennek tökéletesnek kell lennie az életemben, és ezt mindenfelé hirdetnem kell”.

A valódi önbecsülésnek nincsen szüksége ilyen ellensúlyozásokra. Ha életünk első éveiben megkapjuk a szükséges szeretetet, elfogadást és törődést, stabil és egészséges önbecsülésünk alakul ki. Ezt a rólunk gondoskodó felnőttek építő jellegű beszélgetésekkel is segíthetik. Az önbecsülés alapja az önismeret és az önértékelés, ám egyik sem garantáltan helytálló. Ha nem elég mély az önismeretünk, vagy torz az önértékelésünk, akkor az énképünket mások elfogult véleményei vagy különféle szűrőkön keresztül felfogott tapasztalatok fogják meghatározni, önbecsülésünk alacsony lesz, önbizalmunk hamis. Ha torz tükrökben nézzük magunkat, és ebből hibás hiedelmeket szűrünk le önmagunkról, nem tudunk őszintén hinni magunkban. Pedig ez feltétele lenne a stresszel való megbirkózásnak, a változásokhoz való alkalmazkodásnak is. A legtöbb stresszbetegségben az énkép zavarai és az önbecsülés hiányosságai is nagy szerepet játszanak. A torzult önértékelés egy ördögi kört indít el, hiszen amikor megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk elég magabiztosak, ismét egy negatív tapasztalattal rongáljuk az énképünket – és ez így mehet akár már gyerekkorunk óta.

Mi leplezi le az alacsony önbecsülésű embert?

  • Érzelmi és idegi instabilitás, a hangulatoknak és eseményeknek való kiszolgáltatottság, gyámoltalanság, másokra utaltság (ezek egy-egy krízisszerű életszakaszban sokat árthatnak nekünk, akkor is, ha korábban a tudattalan szintjén maradtak)
  • Vádaskodás, mások okolása, állandó neheztelés (mivel saját rossz döntéseink felvállalása túl fájdalmas lenne)
  • A szeretet megélésére és kifejezésére való képtelenség – emiatt az illető tesz róla, hogy még kevésbé váljon szerethetővé, hiszen ez felel meg zavaros énképének, gyenge önértékelésének
  • Visszahúzódás, szerepléstől való félelem, szégyenlősség, passzivitás, tanult tehetetlenség, önmagunkon való rágódás túlzott önkritikával
  • Önáltatás, a realitások tagadása, a „minden rendben van” látszatának makacs őrzése, kérkedés, keménykedés, versengés, bizonyítási kényszer
  • Tökéletességre való törekvés, a hibákkal szembeni megértés hiánya
  • Függőségek a hiányérzet és szorongás ellensúlyozására – függhetünk tárgyaktól, szokásoktól, véleményektől, pénztől, különféle szerektől vagy kapcsolatoktól

És hogyan lehet helyrepofozni?

Az énkép fejlesztését soha nem késő elkezdeni. Mindig lehet még mélyebben megismerni magunkat, és mindig megválaszthatjuk, hogy mely tapasztalatokat milyen szűrőn át engedünk magunkhoz. Sőt, bevésődött emlékekhez és mintákhoz is hozzá lehet nyúlni utólag (pl. pszichoterápia, családállítás vagy kineziológiai oldás során), és megváltoztathatjuk a ránk gyakorolt hatásukat. Az énkép egy rendkívül összetett jelenség, egy asszociációs háló, egyfajta egyedi MÁTRIX, amely alapján értékeljük magunkat, életünk helyzeteit, majd kialakítjuk hitrendszerünket, elvárásainkat és döntéseinket.

  1. Felülemelkedés: Ha észrevesszük, hogy gyenge az önértékelésünk, az elsődleges megoldás nem az erőltetés, hanem az ellazítás. Egy kicsit mindig feljebb kell lebegnünk az aktuális helyzetünkhöz képest. Ahogy Weöres Sándor írta a Teljesség felé című kötetében: „Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdődik.” Az ellazulás gyakorlataival – például relaxációval, meditációval, imával, kirándulással, vagy olyan hobbival, amely a „flow” (örömteli, önfeledt áramlás) állapotába visz minket – megteremthetünk egy olyan távolságot korábbi torz énképünktől és valóságérzékelésünktől, amely segít az újjáépítésben. Ha sikerült elérniezt az ellazult, kellemesen semleges állapotot, tudatosítsuk magunkban, hogy emberi mivoltunk már önmagában is hordoz egy értéket. Az emberi élet a fogantatás pillanatától kezdve érték. Az értékesség azonban nem egyenlő a tökéletességgel. Tökéletességre nem is érdemes törekedni, mivel a fejlődésünk éppen a tökéletlenségünk miatt lehetséges, és ahol a fejlődés megáll, ott az élet is megáll. Ahogy Viktor E. Frankl pszichológus írta: „Ha az emberek tökéletesek lennének, akkor egyformák is lennének, tehát bárkit bárkivel lehetne helyettesíteni. Éppen az ember tökéletlenségéből következik viszont minden egyes egyén nélkülözhetetlensége és kicserélhetetlensége.”
  2.  Differenciált önértékelés kialakítása: Érdemes egy papíron két oszlopba lejegyezni erősségeinket és gyengeségeinket. Próbáljunk meg legalább 10-10 tulajdonságot összeszedni, és ha magunktól nem jut eszünkbe elég, akkor gondoljunk gyakran hallott visszajelzésekre a környezetünkből. Elsősorban nem „jó” és „rossz” kategóriákban kell gondolkodni, hanem segítő vagy hátráltató mintákban, legyenek akármilyen apróságok. Ha a szüleink nem tudatosították bennünk, miben vagyunk erősebbek vagy gyengébbek, akkor felnőttkorunkban kell ezt a felfedezőutat bejárnunk. A sikeres életúthoz és a lelki egészséghez szükséges „flow” élményt ugyanis csak akkor valósíthatjuk meg, ha tudjuk, miben lelünk ténylegesen örömöt és kihívást. Erősségeinket alkalmazzuk természetes tudatossággal, gyengeségeinket pedig ismerjük el szégyenérzet nélkül. Az önértékelésben nagyon fontos, hogy ne támaszkodjunk korábbi állapotokra, hanem időnként vizsgáljuk felül az erősség/gyengeség listát. Lehet, hogy tíz évvel ezelőtt jobbak voltunk egy bizonyos területen, más téren pedig rosszul teljesítettünk, de ennek talán a mai életünkre semmilyen hatása nincs (például iskolai vizsgáknak), viszont a siker vagy kudarc érzését viszont máig őrizhetjük, és lehet, hogy ez alapján hozunk (irreális) döntéseket is.
  3. Pozitív szokások kialakítása: Esténként képzeljük el filmszerűen a következő nap teendőit, de próbáljuk önmagunkat minél magabiztosabbnak, derűsebbnek és hatékonyabbnak látni bennük! Ha ez nehezen megy, eleinte az is elegendő lehet, ha csak egy programot választunk ki, és abban képzeljük el magunkat önbizalommal telve és sikeresen. Ha másnap sikerül ezt megvalósítanunk, írjuk le a naplónkba, milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk! Ne feledjük, hogy minden szokás bevezetéséhez legalább 21 nap szükséges, vagyis 3 héten keresztül kell gyakorolnunk a magabiztos helyzetmegoldást. A visszahúzó, rossz szokások átalakítása határozott döntés és kemény munka eredménye, hiszen helyettük új szokások magvait kell elvetni, és a palántákat gondozni is kell addig, amíg gyümölcsöt nem hoznak. Ehhez gyakran fel kell ismernünk, hogy miben kell fejlesztenünk magunkat, és azt a részképességet külön is gyakorolnunk kell napi szinten. Nagyon hasznos eszköz lehet a fejlődésünkhöz egy sikernapló. Vezethetjük napi vagy akár havi szinten is; segít csökkenteni a negatív és kritikus belső monológunkat, a túlzásba vitt önkritikát.
  4. Irracionális hiedelmek fülön csípése: Az önbecsülést rendkívül alattomosan ássák alá az irracionális elképzelések – legyen szó akár önmagunkról, az életünkről, másokról vagy általánosságban a világról. Irreálisan gondolkodhatunk például arról, hogy milyenné kéne válnunk, milyen célokat kellene elérnünk, vagy hogy másoknak hogyan kellene viselkedniük velünk szemben. Ezek az ideák eredhetnek belőlünk, a környezetünkből, vagy a kapcsolatainkból. Az igazság az, hogy senkinek sincsenek végtelen lehetőségei, senki sem lehet tökéletes, senki sem élhet kerek, hiánytalan életet, és senki sem fog a mi szájízünk szerint gyökeresen átalakulni. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a média a tökéletesség illúziójával általában csak el akar adni nekünk valamit – de ez a társadalom egy mesterséges képződménye, semmi köze a való élethez. Kizárólag azzal alakíthatjuk át az irracionális hiedelmeket, ha reális elvárásokat támasztunk önmagunkkal szemben.
  5. A hasonlítgatás befejezése: A legtöbben kényszeresen hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, de érdekes módon szinte mindig csak jobb helyzetben lévőkhöz. Pedig ezzel csak felesleges kisebbrendűségi érzéseket és frusztrációt okozunk magunknak. Mindig lesz nálunk szebb, fiatalabb, erősebb, egészségesebb, sikeresebb, gazdagabb, befolyásosabb. Az élet nem lóverseny, és nincs zsűri, aki díjakat ítélne oda az ilyen (anyagi jellegű) győzelmekért. A többiek életéből ráadásul csak apró szeleteket láthatunk, és könnyen lehet, hogy ha rálátnánk a nagy egészre, mindjárt kevesebb okunk lenne irigykedni. Mindenkinek az a dolga, hogy a saját külső-belső világát elég lakályossá és kellemessé tegye önmaga számára, és kihozza magából mindazt, ami egy élhető élethez szükséges.
  6. Életkompetencia: Az alacsony önbecsülés általában a motiváció hiányával is együtt jár. Tűzzünk ki magunknak előbb kisebb, majd nagyobb célokat, mindig reálisan az aktuális helyzethez mérten! Ezzel abban is tréningezzük magunkat, hogy egyáltalán észrevegyük a kínálkozó lehetőségeket. Minél többször sikerül kezdeményeznünk és véghezvinnünk valami pozitív változást, annál erősebb talapzaton fog állni az önbecsülésünk. Amikor kitalálunk valamit, döntünk, és meg is valósítjuk a célunkat, kialakul egyfajta kompetencia-érzésünk, vagyis az, hogy aktívan tudjuk irányítani az életünket. Ezzel csökken a tanult tehetetlenség bénító ereje. Ide tartozik a saját magunkról való gondoskodás is, vagyis hogy teszünk magunkért, törődünk a testünk és lelkünk egészségével, valamint a rászorulók támogatása. A sikernaplónkba jegyezzünk fel minden kisebb és nagyobb eredményt, amire büszkék lehetünk, hogy ezek is beépülhessenek az énképünkbe. Emellett tartsuk számon azt is, hogy van kinek és miért hálásnak lennünk, mivel ez a boldogságra való képességünket erősíti.

.

Korábbi cikkek a témában:

“Mennyire pozitív az énképem?”
“Programok lelkünk számítógépében”
“Jól programozni csak önbecsüléssel lehet – Avagy: A Vonzás Törvénye? De ki elég vonzó hozzá?”
“Pillér-vastagítás – avagy újra téma az önbecsülés és a stressz”
“A stressznapló áldásai”

.

Inspiráció és ajánlott oldalak:

http://www.boldog-gyermek.hu/onbecsules_hianya.html

http://www.informed.hu/eletmod/psych/az-onbecsules-hianya-okozta-bonyodalmak-143340.html

http://lehetosegekhaza.hu/kineziologia/II6_-Hogy-legyen-%C3%B6nbecs%C3%BCl%C3%A9s%C3%BCnk.pdf

http://psychcentral.com/blog/archives/2011/10/30/6-tips-to-improve-your-self-esteem/

http://psychcentral.com/lib/blueprints-for-building-self-esteem/000293

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s