Intimitásban önmagammal

Amikor az intimitás kerül szóba, akkorSziv_kandallo rendszerint a kapcsolatokra gondolunk; a két ember közötti intimitásra. Ez a kifejezés azonban saját magunkra is vonatkozhat. Önmagunkkal is intim kapcsolatban kellene lennünk, mert csak így élhetjük igazán a saját életünket, így élhetünk át igazi kiteljesedés (boldogság) élményt, és csak így kezelhetjük igazán jól a stresszt, amely életünk óhatatlan velejárója. Az önmagunkkal ápolt intimitás azonban nem egyenlő a relaxációval vagy meditációval! Sőt…

Amikor meditálunk, önmagunkra figyelünk. Amikor viszont intimitásban vagyunk saját magunkkal, nem is figyelünk, nem neveljük vagy szoktatjuk magunkat valamire, hanem egyszerűen csak létezünk, megéljük magunkat. Nincs semmilyen önellenőrzés, még semleges sem, és nincs benne az önmagunk javításának igénye. Bár a meditációban elérhető üres, semleges megfigyelő állapot is nagyon hasznos a harmonizálás és gyógyulás érdekében, az intimitásban az általános és reális önazonosságunkról és a gyakorlati életünk minőségéről van szó. Az önmagunkkal ápolt intim viszony segíti a jelen pillanat teljes és személyes megélését, a létöröm és a létezés élményének elmélyítését. Ekkor kerülünk a legközelebb legbelső önmagunkhoz, és így a bennünk rejlő spiritualitáshoz is.

E gondolat kapcsán újra meghallgattam néhány 2006-os előadást, ahol annak idején személyesen is jelen voltam, és amelyekben Pál Ferenc atya remekül összefoglalta az intimitással kapcsolatos tudnivalókat. Jóllehet, ő elsősorban a párkapcsolatról beszélt, azt alapvető törvényszerűségként szögezte le, hogy a másokkal fenntartott intim kapcsolatok feltétele az önmagunkkal folytatott intim viszony. Következzenek az önmagunkra vonatkozó tételek!

Az intimitás azt jelenteni, hogy részt veszek a saját életemben. A legtöbb ember valahogy mindig kívül van önmagán, nincsen bensőséges kapcsolata a legbelső centrumával, ezért folyton folyvást kívülről nézi önmagát és az élete körülményeit. Erről akkor van élményünk, ha néha sikerült már beljebb menni. Akkor azt is felismerjük, ha kint vagyunk. A magyar nyelv ezt találóan és érzékletesen fejezi ki: van, akinek múlik az élete, és van, akinek telik. Aki igazán bensőséges kapcsolatban van önmagával, annak telik az élete. Aki meg önmagán kívül él, annak meg múlik.

Az intimitás azt is jelenti, hogy kapcsolatban vagyok lényem legbenső önmagával, magjával. Az „intimitás” szó is ezt jelenti egyébként: belül lenni, bent lenni, bensőségben lenni. Az intimitásban van valami szakrális. Ugyanis amint fokozatosan kapcsolatba tudok kerülni a lényem legmélyével, úgy nő az intimitás ereje is, és ebben rejlik a szakrális élmény. A nagyon mély intimitásban Isten-élményünk lehet.

Az intimitás egy élményszerű, tapasztalati dolog, nem egyenlő az önvizsgálattal, vagy a meditációval. Amikor önmagamat vizsgálom, önmagamra reflektálok, akkor az nem intimitás, hanem önmagam megfigyelése. A mély intimitásban pusztán csak egy vagyok magammal. Nem megfigyelem magam, hanem itt bent vagyok. Egy nagyon mély intimitásban valami olyasmi élményem van, hogy „most tudom, hogy ki vagyok”. Nem hiszek az előítéleteimnek, a magamról alkotott képnek (főleg nem mások rólam alkotott képének), hanem bízom magamban, a saját életrevalóságomban, az élethez való jogomban jelen formámban.

Ismerem magam, és megajándékozom magam a döntés és a cselekvés szabadságával. Eközben mindig egy kicsit mélyebben ismerem meg magam, mert mindig kicsit átlépem a saját határaimat, a bizonytalanság, a félelem, a szorongás, a szégyen határát. Minden egyes ilyen mélyebbre lépés újabb intimitásélménnyel ajándékoz meg, és mélyíti az önismeretet, illetve az önbizalmat. Nem várok el semmiféle elképzelt tökéletességet magamtól, hiszen soha nem ismerhetem teljesen a bennem rejlő lehetőségeket.

Képes vagyok a nyílt kommunikációra. Ez különösen érzelmi konfliktusok idején nehéz, amikor legszívesebben ösztönösen támadnánk, védekeznénk, kimenekülnénk, vagy kioktatnánk másokat. Az intimitásban nem szégyellem, amit érzek, nem vádolom magam, és ezért nem félek mások vádló vagy elítélő reakciójától sem. Ugyanakkor tudom, miféle az az őszinteség, ami előremozdít engem és a kapcsolataimat.

– Azt a megértést, dédelgetést, bensőséges és meleg hangulatot, amit egy meghitt kapcsolatban elvárok, önmagamnak is meg tudom adni, illetve a társamnak (gyerekemnek stb.) is, mert természetes számomra. El tudok lazulni, mintha „otthon lennék” önmagamnál. Nem függésre és függőségre törekszem, nem valamilyen tulajdonnal, tulajdonsággal vagy kapcsolattal mérem magam. Nem tartom magam fokozott ellenőrzés alatt, nem akarok mindenáron fenntartani egy magamról alkotott képnek, nem vagyok az élettörténetem rabja. Igyekszem a belső világom és igényeim szerint élni, és azokat kifejezni.

Türelmes vagyok magammal, és meg tudom várni, hogy a magam természetes útján fejlődjek. Megengedem magamnak az élményeket, és azt, hogy történjenek velem a dolgok. Félre tudom tenni tudatos céljaimat és praktikáimat, és beleengedem magam a folyamatba. Ugyanakkor azt is tudom, mikor kell tudatosan célokat kitűzni és azokat tervszerűen elérni – azonban ezeket belső igények irányítják.

Felismerem és megbecsülöm a saját (testi és lelki) szükségleteimet. Erkölcsiségemet folyamatosan fejlesztem, vagyis felelősséget vállalok azokért a következményekért, amelyek a belülről származó igényeim szerinti élet velejárói. Belátom a hibáimat önvád és szégyen nélkül. Fejlesztem a lelkiismeretemet (legalább magamnak nem hazudok), felismerem a saját felelősségem határait, és mások felelősségének határait.

Ápolom a spiritualitásomat. Képes vagyok Isten szemével látni magamat. Ha ő igent mondott az életemre, és most is akarja, hogy legyek, akkor én is igent tudok mondani dolgokra, kapcsolatokra, célokra, önmagamra, hinni és bízni tudok bennük, és meg tudom tartani a hűségemet. Tudom, hogy a szakrális tér végtelen belső magként létezik bennem, és ezzel a maggal kapcsolatot ápolok. Egyesek számára lényük legmélye félelmetes, határtalan űr vagy vákuum, a magával intim viszonyban élő ember azonban a korlátlan lehetőségek és szabadság tárházának, illetve az anyagi világon túli otthonnak érezheti ezt a helyet.

Felismerem a szabadságomat, és ha nincs, megteremtem azt. Megtanulom, min tudok változtatni, és min nem. A  változtatás szabadsága gyakran félelmet szül, mert így a korlátok is eltűnnek, amelyekbe korábban kapaszkodhattunk is, és amelyek keretet szabtak nekünk és az életünknek. A függetlenség nem ad feltétlenül szabadságot, hanem sokszor pont az ellenkezőjét hozza létre. A szabadságban beleugrom az itt-és-most élményébe, eddig ismeretlen mélységekbe, a döntések következményeinek bizonytalanságába. Ki leszek szolgáltatva az új körülményeknek, mégis vállalom ennek kockázatát.

Tudom, hogy hova tartozom, kikhez tartozom, de fölismerem, hogy egyik viszonyulásom vagy kapcsolatom sem egyenlő az egész életemmel. A „mi” nem azonos azzal, hogy „te és én”, mert ez az összeolvasztott identitás nem teszi lehetővé a két ember egyenrangú, meghitt, intim és hiteles egymás mellett élését. El tudok köteleződni emberek és dolgok mellett, de tudom, hogy az elköteleződés még nem egyenlő az intimitással. Tudatosítom és tiszteletben tartom a határaimat, ahogy a kapcsolataimban a másik határait is. Az önmagammal és a másokkal fenntartott intim kapcsolat is – bizonyos fokig – titok és ajándék. Ennek érdekében megszabadulok a kóros én-központúságomtól, és attól, hogy mindent önmagamra vonatkoztassak.

Az erre méltó kapcsolatokban vállalom a sebesülés kockázatát – olyan kapcsolatokban, ahol meg tudok nyílni, és a másik is meg tud nyílni. Vállalom azt a fájdalmat és szenvedést, amely a fejlődésem természetes velejárója. Olyan esetekben vállalom a szenvedést, amelyeken nem tudok változtatni, de amiben tudok változtatni, nem vállalok szükségtelen szenvedést.

A saját magammal fenntartott intim viszonyban lehetőségem van az elevenségre, a kreativitásra, a játékosságra, a természetességre és az önmagammal folytatott kommunikációra. A testtudatosságom az intimitással együtt mind jobban ki tud teljesedni.

.

Inspiráció és ajánlott források:

http://palferi.hu/2006-2007 – előadások

Pál Ferenc: Függőségtől az intimitásig, Kulcslyuk Kiadó, 2010

Reklámok

2 responses to “Intimitásban önmagammal

  1. Plinger Zsuzsanna

    Kedves Móni, ezt az írásodat mély hálával fogadtam, olvastam. A korábbiakat is követem, olvasom, de ez most teljesen nekem szólt, a mostani létállapotomat segíti. Nagyon köszönöm és várom a többi megvilágosító, elgondolkodtató és gyakorlatban is tesztelhető tanácsokat, írásaidat. Szép nyarat kívánva: P. Zsuzsi

    • Hálásan köszönöm a visszajelzést, és örülök, ha segített a cikk! Pál Feri érdeme egyébként, én csak kimazsoláztam, és kicsit kiegészítettem. Szép nyarat kívánok viszont!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s