Egy kis ködvágás

Avagy mikor és miért ne démonizáljuk az antidepresszánst?

Most, amikor annyira odafigyelünk az Depresszios_fejegészséges életmódra, és annyi cikk, könyv és műsor születik a testi-lelki harmóniáról, egyre több a pszichésen labilis vagy túlterhelt ember. A gondok felfedezése és kezelése azért is nehéz, mert a súlyosabb lelki zavarok még mindig tabutémának számítanak, sőt egyre inkább. Régről maradt rossz örökségünk, hogy a pszichológushoz járó embereket hajlamosak vagyunk bolondnak tartani, az új rossz szokásunk pedig az, hogy elérhetetlen eszményképeket gyártunk, és azoknak próbálunk megfelelni. Egyfajta rózsaszín köd borítja be a mai emberideált (tökéletes test és lélek, karrier és magánélet), miközben emberi voltunk természetes velejárói, a különféle sérülések, betegségek és kudarcok szégyellnivaló dolognak számítanak. Sokan titkolják a problémáikat, ahelyett, hogy felvállalnák, kezelnék vagy kezeltetnék és kigyógyulnának a tünetekből. Pedig már megtanulhattuk volna, hogy minél inkább tabu valami, annál nagyobbra duzzad a felszín alatt. A felvállalás jelen esetben nem azt jelenti, hogy kikürtöljük a világba, hanem hogy magunk előtt nem tagadjuk le, hanem elfogadjuk énünk részeként, és megpróbálunk vele kezdeni valamit – súlyos esetben akár komolyabb gyógykezelés árán is.

Nézzük példának a depresszió sokat vitatott kérdését – ködvágót fel!

A depresszió az élet természetes velejárója, amely szinte minden (érző) ember életében előfordul legalább egyszer. Ha nem volna valami haszna, ha nem volna szükség rá, akkor már kiszelektálódott volna az evolúció során. Arra szolgál, hogy olyan helyzetekben, amikor az energia megtartására van szükség (pl. veszteség, magára hagyottság, zord körülmények) ne pocsékoljuk a maradék erőnket, ne küzdjünk feleslegesen, hanem esetleg maradjon energiánk arra, ha mégis van kiút, menekülés. A depresszió tehát bizonyos helyzetekben, válságok idején hasznos és természetes jelenség, ideig-óráig. A „depresszív hangulatzavar” már más tészta: betegség. Annak is lehet egyik kiváltó tényezője a stressz, a magánéleti vagy szakmai válság, de más okai is vannak, például genetikai alkat vagy biológiai folyamatok felborulása (pl. hormon- vagy májbetegség). Előfordulhat enyhébb, középsúlyos és súlyos formában, és mind a háromnál más és más kezelés szükséges és elegendő. Az enyhébb formáknál elég lehet az életmód- vagy szemléletváltás, a beszélgetős terápia, sőt akár a baráti programok, a környezetváltozás, munkahelyváltás is. Általánosságban elmondható, hogy ha tudjuk, mitől vagyunk „depressziósak”, és mi segítene rajtunk, akkor nem vagyunk igazán depressziósak, csak természetes módon letargiával reagáltunk egy válságos élethelyzetre. Sokszor azonban nehéz megállapítani a helyzet súlyosságát, mivel léteznek lappangó folyamatok, amelyek csak időnként adnak hírt magukról egy-egy furcsa tünettel. Kétségtelen, hogy az orvosok egy része enyhe esetekben is rögtön gyógyszert ír fel, a gyógyszerlobbi nyomására, nem törődve a terápia egyéb részeivel, és nem vállalva a felelősséget a következményekért. Ezzel tisztában kell lennünk, és lehetőség szerint kiszűrnünk.

A súlyos depressziót két hétnél tovább fennálló gyötrő panaszok jellemzik, úgy mint motiválatlanság, bánat, enerváltság, örömtelenség, alvás- vagy evészavar, kedélyingadozás, függőség, dührohamok, bűntudat, kisebbrendűségi érzés, különféle kellemetlen testi tünetek, sőt akár öngyilkossági késztetések. Sok egyéb kórkép kísérő tünete, velejáró betegsége lehet, de kialakulhat magánéleti krízisek nyomában, vagy gyógyszerek, kábítószerek szedése után is. Bizonyos embereknél a génjeikbe van kódolva az erre való hajlam, vagyis ez ugyanolyan alkati kérdés is lehet, mint a térdkalácsunk formája. Akárcsak a génekben hordozott hajlamok nagy része, ez is csak úgy „bekapcsolhat” valahány éves korunkban. Másoknál szinte a személyiség része, gyerekkortól be van épülve a tulajdonságok közé, mint melankólia, szenvedélybetegség, tanult tehetetlenség, pesszimizmus. A depresszió jellegének, súlyosságának megállapítása szakember feladata, csakúgy, mint elkülönítése a személyiségzavaroktól vagy pszichózisoktól. Sokan, ha nagyon rosszul vannak, maguktól is felkereshetik a pszichiátert, másokat viszont segíteni kell abban, hogy rávegyék magukat. A diagnózis felállítása akár évekig is eltarthat, ahogy a gyógykezelés pontos összeállítása és végrehajtása is.

Manapság meglehetősen gyógyszerellenes a közhangulat, ami nem is csoda, hiszen sok helyütt nagy felelőtlenséggel írják fel mindenre a pirulákat. Ugyanakkor kezdünk átesni a ló túloldalára, mert súlyos esetekben igenis a gyógyszer lehet a mentőöv, ami nélkül sokan nem tudnának kimászni a gödörből. Mert azt, hogy a szervezet működése kémiailag mennyire borult fel, nem lehet kívülről csak úgy megállapítani, még a szakember számára is nehéz. Sokan csak akkor eszmélnek rá, mennyire beteg volt valaki, amikor valami megdöbbentő dolog történik, vagy már késő. A gödörből való kimászáshoz lelki, idegi és testi erő kell, és egy súlyosabban depressziós egyénből pont ezek hiányoznak – méghozzá konkrétan hiányoznak, mivel az ezekért felelős anyagok termelődése gyenge a szervezetben. Ilyen esetekben nem elég azzal okoskodni, hogy „szedje össze magát”, meg „szedjen D-vitamint és omega-3 olajat”, meg „sportoljon”, sőt még árthat is, mert felesleges bűntudatot kelt az amúgy is bénítóan tehetetlen állapotban. Ahogy régen antibiotikum híján bele lehetett halni egy tüdőgyulladásba, úgy antidepresszáns híján nagyon sokan kábítószeresek, alkoholisták, öngyilkosok vagy elmezavarosak lettek. Ezeknek nagy részét ma már meg lehet előzni, igaz, az egyénileg megfelelő szer kiválasztása nehéz és hosszú folyamat. Valóban jelentkezhetnek durva mellékhatások, és előre nem tudhatjuk, mik lesznek ezek, és meddig állnak fenn. Akárcsak a fogamzásgátló gyógyszereknél, az antidepresszánsoknál is alapos kivizsgálásra lenne előbb szükség (pl. a legtöbb antidepresszáns nem szedhető egyes hormon- és szívbetegségeknél, és egy sor egyéb zavarnál, amiről esetleg nem is tudunk). Ugyanakkor ha sikerül megtalálni a megfelelő szert, el lehet kezdeni feldolgozni a traumákat, átalakítani az életformát és a szemléletmódot, hogy aztán gyógyszer nélkül is lehessen élni az életet. Erre szolgál a pszichoterápia.

A gyógyszerekkel tehát élni kell, és nem visszaélni. Mentőövnek, és nem végleges megoldásnak kell őket tekinteni. Mentőövként pedig a legtöbb esetben kevésbé veszélyes, mint az alkoholba, cigarettába, kábítószerbe, szerencsejátékba, vagy nagyobb függőséget okozó gyógyszerekbe való menekülés. A merev gyógyszerellenesség, a gyógyszerek démonizálása ugyanolyan káros, mint a túlgyógyszerezés. A hivatalos protokoll szerint a depresszió leghatékonyabb gyógymódja a gyógyszer és a pszichoterápia kombinációja. Az utóbbi gyakran elmarad, mert az egészségügyi ellátórendszer túlterhelt, és a beteg kénytelen fizetős szolgáltatást (pl. magánpszichológus) választani. Ha viszont nagyon rossz az életminőségünk, akkor ez a befektetés szükséges, és megéri – igaz, pszichológus szakembert sem könnyű elsőre jól választani. A pszichoterápia, a szemlélet-, viselkedés- és életmódváltás ahhoz is kell, hogy óvatosan és fokozatosan le tudjuk rakni a gyógyszereket, amikor már jól vagyunk. Vannak, akik gyógyszer nélkül is tünetmentesek lesznek, mert hisznek valamilyen gyógynövényben vagy vitaminban (apropó, ne higgyük, hogy azok nem terhelik meg a májunkat, vesénket!), esetleg találnak valami új életcélt, mozgásformát, csodafilozófiát, de sokan csak átmenetileg találnak ezekben enyhülést, és egy következő trauma alkalmával megint szembesülnek a nehézségekkel. A kezeletlen, súlyosabb depresszió pedig további, akár életveszélyes betegségek melegágya is lehet. Ezért fontos felelősen döntenünk és megfelelő helyről segítséget kérnünk.

Ezt a cikket megírhattam volna bármelyik stresszbetegségről, a szorongásról, a pánikbetegségről, és ezzel párhuzamosan a nyugtatók, szorongásoldók átmeneti szedéséről is. A lényeg ugyanez lenne: felelős döntésre és túlzásoktól mentes, egyénre szabott megoldásra van szükség, amellyel visszaszerezhetjük lelki harmóniánkat és a kontrollt az életünk fölött.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s