Feldúlt aprónép

Avagy: hogyan tanítsunk a gyerekeknek stresszkezelést?

A gyerekek felnőttek szeretnének lenni, a felnőttek inkább a gyerekkort látják gondtalannak. A felnőttségünket ráadásul nagyban meghatározza, hogy milyen mintáink alakultak ki gyerekként a stressz kezelésére. Talán sokszor nem vesszük észre, de már a gyerekek is sok stresszt tapasztalhatnak, hiszen függenek a családtól, mégis sok változást kell megélniük, sok helyzetben kell megfelelniük. Rengeteg feszültséget okozhat, ha például elválnak a szüleik, elveszítenek egy családtagot, vagy balesetet szenvednek. Emellett a világ is egyre inkább a versenyszellem, az ingerelárasztás és a túlhajszoltság irányába tart. Nemcsak a felnőttek, hanem már a gyerekek is túl magasnak ítélhetik meg az elvárásokat az élet különböző területein. Ez természetesen nem tudatosul bennük, hanem inkább tudat alatt, magatartásprobléma avagy betegség formájában jelentkezik.

Szülőként nem védhetjük és ne is védjük meg a gyerekeinket a stressztől, hiszen azzal a fejlődésüket akadályoznánk. Inkább abban kell segítenünk őket, hogy alkati adottságaikhoz mérten az egészséges (továbbvivő) hozzáállást és a megfelelő megküzdési stratégiákat alakítsák ki. A káros stressztől szenvedő gyerekek nem szoktak segítséget kérni, és nem is mindig fogadják el a kinyújtott kezet. Inkább általánosságban kell őket kiegyensúlyozottabbá és ellenállóbbá nevelnünk. De hogyan? Például a következő tanácsok megfogadásával.

A pozitív stressz kiemelése – Ne feledjük, hogy a stressz lehet pozitív is (eustressz), például amikor egy adott helyzetben győzedelmeskedünk, jól szerepelünk, vagy kellemes élmény ér bennünket! Az ilyen pozitív izgalmat okozó stresszhelyzeteket tegyük élménnyé, éljük meg közösen, akár meg is ünnepelhetjük. Ha fokozott hangsúlyt kap a gyerek életében a pozitív stressz, az rendkívüli erőforrást jelenthet számára a későbbiekben.

Kimondás – Ha észrevesszük, hogy valami zavarja a gyerekünket, mondjuk ki! Segítsünk neki megtalálni azt a kifejezést (jelzőt), ami legjobban illik a hangulatára, lelkiállapotára. Így ő is kimondhatja, megfogalmazhatja az érzéseit! Ne vádló, hanem kíváncsi és megértő hozzáállással közeledjünk a gyerek felé! Tehát inkább ez: „Úgy látom, bosszankodsz amiatt, ami a játszótéren történt”, mint ez: „Most meg mi bajod van? Még mindig haragszol?” Mutassuk ki, hogy szeretnénk őt megérteni, szeretnénk átérezni, amit ő érez, egyszerű megfigyeléseket teszünk csupán. Segítsünk neki ilyen mondatokkal: „Ez biztos bántó lehetett számodra. / Nem csoda, hogy igazságtalannak érezted. / Érthető, hogy dühös vagy.” Az érzések kimondása és megértése mutatja a gyereknek, hogy joga van az érzéseihez, hogy foglalkoznia kell a – természetes módon felmerülő − külső-belső konfliktusokkal. Ezzel azt is éreztetjük vele, hogy támogatjuk a nehéz helyzetekben, van kire számítania. Ne tulajdonítsunk a negatív eseményeknek és érzéseknek sokkal nagyobb fontosságot, mint amilyen fontosak valójában, mert máskülönben a gyerek esetleg későbbi életében is fel fogja nagyítani a problémákat.

Meghallgatás – Kérdezzük meg gyakran, hogy mi a gondja, majd figyelmesen és higgadtan hallgassuk végig! Használjunk olyan bátorító kérdéseket, amelyek továbbmesélésre és mélyebb átgondolásra ösztönzik („És aztán mi történt? / Szerinted miért tette ezt?”). A gyerek megérzi, ha az odafigyelésünk nem őszinte, és talán még felnőttkorában is az lesz az alapélménye, hogy senkit sem érdekel a problémája, ezért inkább elfojtja. Mivel senki sem időmilliomos, érdemes megnézni az órát, amikor felmerül a beszélgetés igénye, és tudatosan rászánni 10-15 percet, mint fél órán keresztül fél füllel hallgatni és közben mással foglalkozni. Ha letelt az idő, és látjuk a gyereken, hogy megkönnyebbült, akkor ne erőltessük tovább, igyekezzünk valami békésebb, játékosabb tevékenységre váltani.

Megoldások kidolgozása – Ha megtaláltuk a negatív stressz forrását, beszéljük meg, mi mindent lehet az adott helyzetben tenni. Adjunk néhány alapötletet, de hagyjuk a gyereket magától gondolkodni – ez fejleszti az önbizalmát. Sarkallhatjuk tudatos változtatásra (egy helyzetből való kilépésre), az érzelmei feldolgozására (pl. kreatív tevékenységgel vagy sportolással), bátoríthatjuk a barátkozásra, vagy nagyon nehéz helyzetben igényelhetünk külső segítséget is (gyerekpszichológus, stb.). Mutassunk példát a saját bizalmunkkal, reális alapú pozitív gondolkodásunkkal!

Jelenlét – Nem mindig van szükség beszélgetésre, a gyereknek néha az is elég, ha érzi fizikai (támogató) jelenlétünket, például hozzánk bújhat, megsimogatjuk, vagy az ő kedvére való tevékenységet végzünk, ételt eszünk. Talán triviálisan hangzik, de tudatosítsuk benne: ha mással foglalkozunk is, mindig fordulhat hozzánk a problémáival. Legyünk türelmesek, és álljunk ellen a késztetésnek, hogy minden problémát megoldjunk. Amikor tanulni vagy leckét írni segítünk a gyereknek, akkor is csak az elfogadó, konstruktív jelenlétünkre van szükség, mint afféle sorvezetőre.

Odafigyelés – Figyeljünk a gyerekre, és mindenképp vegyük észre idejében, ha valamilyen irányban szélsőségesen megváltozott a viselkedése vagy a megjelenése. Ez lehet visszahúzódás, agresszivitás, súlycsökkenés vagy -gyarapodás, feledékenység, szétszórtság, lehangoltság, körömrágás, szorongás, alvászavar, gyakori betegeskedés vagy akár valami még aggasztóbb tünet. Az odafigyelés azt is jelenti, hogy ügyelünk rá, mit néz a tévében, moziban, interneten, kikkel barátkozik és milyen játékokat játszik. Időről időre beszélgessünk vele az élményeiről, hogy megismerjük a hozzáállását. Ha valamitől nagyon kényelmetlenül érzi magát, azt inkább iktassuk ki az életéből.

Mesélés – A történetek mesélése ne csak népmesékre és népszerű modern mesékre terjedjen ki, hanem – a gyerek korának és érettségének megfelelően – a régi és jelenlegi családtagok, rokonok tapasztalataira is, amelyekből a gyerek pozitív megküzdési stratégiákat tanulhat, vagy megértheti, milyen fontos a (például humoros vagy kitartó) hozzáállás. Fontos az elmesélt vagy elolvasott történetek megbeszélése, esetleg rajzolással (a rajz megbeszélésével) való feldolgozása.

Közös élmények – A hétköznapokban nem mindig van idő beszélgetésre és közös tevékenységekre, ezért a szabadnapokon érdemes elmenni valahova, ahol kizárjuk a túl sok ingert (TV, nagyváros, számítógép), és egymásra figyelhetünk. A gyerekek ezt a stratégiát is megtanulják, és később is képesek lesznek kilépni a mókuskerékből, hogy regenerálódjanak, emellett életre szóló élményekkel gazdagodhatnak egy-egy kirándulás vagy üdülés kapcsán.

Egyszerű lazító gyakorlatok – Ha feldúltnak látjuk a gyerekünket, kérjük meg, hogy vegyen három-öt mély lélegzetet egymás után az orrán keresztül, majd fújja ki lassan a száján a levegőt. Válasszunk ki néhány egyszerű jógagyakorlatot (pl. a hegy-pózt, amikor törökülésben, behunyt szemmel felemeli a karját a feje fölé, összeillesztett tenyérrel; vagy az oroszlán-pózt, amikor négykézláb felemeli a fejét, és játékosan „üvöltve” kinyújtja a nyelvét).

.

Inspiráció és ajánlott oldalak:
http://kidshealth.org/parent/positive/talk/stress_coping.html#
http://www.teachkidshow.com/teach-your-child-how-to-deal-with-stress/
http://www.4children.org/issues/2009/november_december/teachers_help_children_cope_with_stress/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s