Kerülőutakon

Avagy: a saját életünket éljük?

„Az első pszi­cho­szo­ma­ti­kai sza­bály az, hogy Keruloutakha valaki nem akarja érezni az érzé­seit, akkor a tes­tét fogja érezni. Ha nem aka­rom érezni, hogy mér­ges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem aka­rom érezni, hogy szo­morú vagyok, ha nem aka­rok sírni, akkor valamim fájni fog vagy beteg leszek. Tehát ren­ge­teg beteg­ség és fáj­da­lom azért kelet­ke­zik, mert nem akar­juk érezni az érzé­se­in­ket. Ha van egy pont a pszi­chénk­ben, ahol valami baj van, akkor meg­bo­lon­dul­ha­tunk a testünk­ben vagy meg­bo­lon­dul­ha­tunk a lel­künk­ben. Nagyon sokan inkább a tes­tük­ben bolon­dul­nak meg, mint a lelkükben.” (Feldmár And­rás)

Az, hogy az érzéseinket nem akarjuk megélni, azt jelenti, hogy nem akarunk azonosulni a saját életünkkel, az életünk realitásával. Az azonosulás nem azt jelenti, hogy minden szép és jó, mindennel tökéletesen elégedettek vagyunk – hiszen, mint (például Pál Feri atyától) tudjuk, egész élet nincs, csak teljes élet van. A maga hiányosságaival, tökéletlenségeivel együtt. Ha el tudjuk fogadni az adományokat és hiányosságokat, akkor képessé válunk rá, hogy azonosuljunk az életünkkel, és saját magunkkal, vagyis önazonos emberek lehetünk. Ehhez hozzátartozik az érzéseink őszinte megélése, konfliktusaink kezelése, és a panaszaink mögött rejlő problémák feltárása, orvosolása is. Az önmagunkkal való azonosulás feltétele, hogy az életünk egyes részeit (akár a rajtunk kívül eső részeit) is elfogadjuk, mint a realitásunk elemeit. Nem kell szeretni őket, de nem hadakozhatunk és menekülhetünk tőlük örökkön-örökké. Az állandó menekülés ugyanis kerülőút, amellyel saját magunkat kerülgetjük.

.

A négy kerülőút – avagy hogyan élhetünk egy nem-saját életet?

1. IdealizálásIlyenkor alapvetően a saját életünket éljük, de bizonyos tényeket nem tudunk benne elfogadni. Ezeket minduntalan javítani igyekszünk, akkor is, ha képtelenség. Olyan (testi, lelki, szellemi, anyagi) adottságaink megváltoztatására törekszünk, amelyeket inkább el kellene fogadnunk. Nem tudjuk elfogadni múltunk kellemetlen eseményeit, szívesen korrigálnánk őket. Nem tudunk elfogadni azt a tényt, hogy vannak számunkra kevésbé szimpatikus emberek a családunkban, környezetünkben, munkahelyünkön, mindenáron próbálnánk „lecserélni” őket. Nem tudjuk elfogadni, hogy bizonyos helyzetek a saját hatáskörünkön kívül esnek, nem tudjuk rábízni másokra annak megoldását. Semmilyen szakmai vagy magánéleti siker nem felel meg nekünk, mert a tökéletességre törekszünk, és emiatt kényszeresen a hibákra, hiányokra, szerencsétlenségekre koncentrálunk. Ha  elérhetetlen ideálokat, eszményképeket és elvárásokat állítunk fel magunk elé az életünkről, paradox módon egyre erősebb lesz bennünk a csalódottság.

2. ElfojtásAlapvetően elfogadjuk önmagunkat, az életünket, a teljesítményünket és az életünk különféle szereplőit, de a negatív érzéseket elfojtjuk magunkban. Úgy gondoljuk, hogy az a helyes, ha nem dühöngünk, nem szomorkodunk, nem félünk, hanem olyan tartást és tekintélyt sugárzunk, mint egy köztéri szobor. Nem fogadjuk el, hogy a negatív érzelmek is az emberi lét velejárói, szükség van rájuk, és valamilyen csatornát kell találnunk a kiélésükre, különben megbetegíthetnek minket. Aki hosszú távon nem ad magának lehetőséget a negatív érzések őszinte megélésére (ide tartoznak a traumákat követő krízishelyzetek is), az nemcsak a testét és lelkét betegítheti meg, hanem egy idő után a pozitív érzéseket sem lesz képes mélyen átélni. Csökken az örömképessége is, és általánosságban eltávolodik a lelke mélyétől.

3. MenekülésHa nem a saját életünket éljük, hanem helyette álmodunk magunknak egy „ábrándéletet”, akkor esélytelen szembesülnünk a valósággal. A meneküléshez bármit választhatunk eszközként: képmutatás, társadalmi szerepjáték, álomvilágban élés, függőségek, munkamánia, vásárlásmánia, utazásmánia, tévéfüggőség, játékfüggőség, kapcsolatfüggőség, szexmánia, stb. Ha az élet odáig sodor minket, hogy egy ponton mégis kénytelenek vagyunk tudatosítani magunkban a realitást, és vele együtt a kudarcainkat, mulasztásainkat is, akkor gyakran inkább a lesüllyedést választjuk (lásd a következő pontot). Passzívvá válunk, még jobban begubózunk ebbe a látszatéletbe, nem kezdeményezünk, nem tűzünk ki célokat. De miért? Azért, mert ha irreális és stresszmentes életre törekszünk, nem fejlesztjük ki a szükséges stresszkezelési stratégiákat, és amikor változtatásra, változásra van szükség, gyengének bizonyulhatunk.

4. LesüllyedésAnnyira reménytelennek látjuk a saját életünket, hogy teljesen belesüppedünk a tanult tehetetlenségbe. Nem vesszük észre az adódó lehetőségeket, nem hiszünk a saját képességeinkben, és végső soron ördögi körbe kerülhetünk, azaz valami önbeteljesítő jóslat áldozataivá válhatunk (példa a „Kis hercegből”: „szégyellem magam, mert iszom, és azért iszom, mert szégyellem magam”). Ebbe a kategóriába esik az, amikor valaki belekerül egy felőrlő mókuskerékbe, és feláldozza magát valaki vagy valami oltárán. Jó hír, hogy még ebben a helyzetben is kaphatunk segítséget, ám a kintről jövő támogatás semmit sem ér belső elhatározás, az önismeret fejlesztése és az életmód átalakítása nélkül. Senki nem húzhat bennünket, ha mi nem megyünk. Helyettünk nem jelölheti ki senki a vágyainkat és céljainkat, azaz nem mutathatja meg nekünk kívülről senki az életünk értelmét.

.

Előfordulhat, hogy a négy út közül nemcsak egyet, hanem kettőt is választunk, hol így, hol úgy élve, sőt az is lehet, hogy kihagytam bizonyos taktikákat. (Várom a további ötleteket hozzászólásban vagy emailben!)

Annyit még mindenképpen hozzá kell tenni, hogy nem minden betegség gyógyítható, hanem bizonyos hajlamokkal együtt kell élni, legfeljebb a tünetmentességet érhetjük el. Ha azonban a fent leírt kerülőutakat tudatosítjuk, reálisabbá és pozitívabbá tesszük az életszemléletünket, valamint gyakoroljuk a stresszkezelést és stresszcsökkentést, akkor a tünetmentesség, vagy akár a gyógyulás is könnyebben elérhető.

.

Kapcsolódó cikkek a blogon:

“A tanult tehetetlenség”

“A tanult optimizmus”

“Selfness – az önazonosság öröme”

“Színpompás érzések”

“Testtudatosság”

“A zöld érzés”

“Örömgyártás”

“Új keretben”

“Jól programozni csak önbecsüléssel lehet”

“Beavatás a mesékbe(n)”

“Le a rózsaszín felhőről!”

“Mi a valóság?”

“Van térkép? Van úti cél?”

“Vonzó vagy elrettentő hegycsúcsok”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s