Színpompás érzések

(A következő szöveg részben cikkek, előadások, részben a saját fantáziám révén született meg, nem egyezik pontosan egyik pszichológiai irányzat alapelveivel sem.)

Alapérzések és parazita érzelmek

Mi az alapérzés? Az alapérzés, avagy autentikus érzés, egy olyan alapvető emberi reakció, amit már nem lehet tovább boncolni. Egy eredendő alapmotiváció. Már a kisbabák is érzik őket, akik az emberi társadalom játszmáiból még vajmi keveset értenek. Jellemzőjük, hogy fejlődésre, továbblépésre sarkallnak, megoldásokra vezetnek, így a túlélésünket segítik. A tranzacióanalízis szerint 5 alapérzés van, amiből 2 pozitív (öröm, szeretet), és 3 negatív (harag, bánat és félelem).

Miért fontos tisztában lennünk az alapérzésekkel? Mert sokszor nem is tudjuk, hogy milyen érzések mozgatnak bennünket, és rossz ösvényen indulunk el. Egyik alapérzést helyettesítjük a másikkal, vagy egy összetettebb érzelemmel, amelynek pedig másodlagosnak kéne lennie.

Mi a parazita érzelem? Az eredeti érzéseket felülíró, összetett érzelem. Mindenkinek van néhány tipikus helyettesítő érzelme. Ezek jellemzője, hogy nem továbblépésre, hanem belenyugvásra ösztönöznek, túl hevesek az adott élethelyzethez képest, vissza-visszatérnek, megszállva tartanak, és annak látszatát keltik, hogy hozzánk tartoznak. Ezenkívül hozzájárulnak a játszmák kialakulásához. Tipikus helyettesítő érzelmek: szorongás, zavar, kétségbeesés, tehetetlenség, háborgás, gyűlölet, sértődés, önsajnálat, irreális bűntudat, bűnbakkeresés, irigység. Ezek azért alakulhattak ki bennünk, mert tilos volt az alapérzést átérezni, kifejezni, és egy „legális” (vagy annak vélt) érzelem lépett a tiltott érzés helyére.

Rendkívül fontos, hogy az összes alapérzés számára megfelelő – építő jellegű – kifejezési módot, avagy levezetési csatornát találjunk,  és tartsuk őket egyensúlyban.

Vigyünk színt az érzésekbe!

A 3 nehéz vagy negatív alapérzést összehozhatjuk a színkör három alapszínével. Az angol nyelv remekül ki is fejezi ezt az összefüggést, hiszen a „to feel blue” (kéken érezni magunkat) a szomorúságot jelenti, a „to see red” (vöröset látni) pedig a haragot. Marad a sárga, amit most feleltessünk meg a félelemnek. Ebben az értelmezésben:

  • A vörös tehát legyen a harag/düh/indulat színe.
  • A kék a szomorúság/bánat/gyász színe.
  • A sárga pedig a félelem/aggodalom/idegesség színe.

Ezekkel alapjában véve nincs semmi gond. Kellenek a túlélésünkhöz, az önérvényesítésünkhöz, természetes és megkerülhetetlen érzések. Gond akkor jelentkezhet, ha túl gyakran érezzük őket, ha valamelyik túlzottan domináns lesz a többi fölött, vagy ha egy parazita, helyettesítő érzelem fedi el valamelyiket.

Férfiaknál különösen gyakori, hogy a félelem és a bánat jeleit nem volt szabad mutatniuk, avagy szégyellték, így félelmükben vagy bánatukban sírtak volna, inkább utat engedtek a haragnak (VÖRÖS). Ha a félelem (KÉK) a legerősebb alapérzés, akkor szorongás alakulhat ki – ez esetben a haragnak és a szomorúságnak nincs megfelelő kivezető nyílása. A depressziósokra jellemző, hogy nem hagyták érvényesülni a haragjukat és a félelmüket sem, ezért a szomorúság uralkodott el rajtuk (SÁRGA).

Nos innentől már az én fantazmagóriám következik…

Mi a helyzet a pozitív, kellemes érzésekkel? Mint írtam, a két pozitív alapérzés az öröm és a szeretet. Nos, itt következik valami, ami a szakirodalomban nem, vagy nem egészen így szerepel… Én úgy vélem, hogy létezik egy harmadik pozitív alapérzés is, amit el lehet különíteni a másik kettőtől. Szerintem a 3. az ihletettség, az inspiráció érzelmi állapota. A pszichológia ezzel az érzelmi állapottal nem foglalkozik külön, mert hagyományosan sokkal inkább a hit, a spiritualitás területéhez tartozik. Minden alkotás inspirációból születik, egyfajta „isteni szikra” gyullad fel az emberben, ami a szeretethez és örömhöz igencsak hasonlító állapot. Nem véletlen, hogy az egyházak a Teremtést (=kreációt) a szeretettel azonosítják. A pszichológia annyiban tér ki az ihletettség állapotára, hogy az alkotásba, cselekvésbe való önfeledt belemélyedést, a tevékenységgel való boldog összeolvadást „flow” (áramlás) élménynek nevezte el. Az ihletettség egyszerre jelenti a kezdő ötlet megszületését és az inspirált alkotói állapotot.

Vezessük le ezeket a színkör átmeneti színeiből!

  • A narancs legyen az öröm/életöröm/elégedettség színe.
  • A zöld legyen a szeretet/elfogadás/egységérzet színe.
  • A lila pedig legyen az ihletettség/inspiráció színe.

Hogy miért pont ezek a színek? Az ősi tanok közül a jógához, azaz a csakrák rendszeréhez kellett fordulnom, ami izgalmas válaszokat kínál a kérdésre. A narancs a 2. csakra (hasi csakra) színe, ami az életöröm, elégedettség energiaközpontja. A zöld a 4. csakra (szívcsakra) színe, ami a szeretet és elfogadás központja. A lila-bíbor pedig a 6. csakra (homlokcsakra) színe, ami a hit, a spiritualitás, az ihletettség, a felsőbbrendű alkotás centruma.

Vajon a pozitív alapérzéseknél is átveheti az irányítást valamelyik a többi rovására? És mi történhet ekkor?… Nos, itt már több dilemmával szembesültem, mert szerintem a három pozitív alapérzés esetében nagyon sok lehet a félreértelmezés.

Az életöröm – NARANCS – lehet erősebb a szeretetnél és a hitnél, a legjellegzetesebb példák a hedonista, „éljünk a mának” típusú emberek. A szeretetet sokan a gyengeséggel azonosítják, és úgy vélik, hogy ha túl sokat adnak, kihasználják őket, mindent elvesznek tőlük, mártírhalált fognak halni. A hitről is az a véleményük, hogy nem laknak jól vele. Tehát marad a megfogható, az azonnal kiélvezhető öröm. A nagy élvezet-hajhászás mögött azonban gyakran félelem, szorongás rejtőzik. Nem beszélve arról, hogy az öröm addig tart, amíg a bőség.

Vegyük a ZÖLDET… Ismerek olyan embert, aki annyira társfüggő, hogy csak akkor képes életörömöt érezni, például egy jóízűt enni vagy aludni, ha a szerettei körében lehet. Ha nincsenek körülötte a szerettei, nincs étvágya, nem tud élvezni szinte semmit, jóformán sorvadásnak indul. De ez tényleg a szeretet eluralkodását jelentené? Inkább fullasztó birtoklásvágyról lehet szó, vagy a szorongás leplezéséről. Ha a szeretet mégis eluralkodna a másik két alapérzés fölött, akkor az illető feltehetőleg elhanyagolná földi feladatait, engedné magát kihasználni, vagy mártírhalált halna.

Végül pedig a nagy felfedezés: a LILA. Létezhet olyan, hogy valaki elhanyagolja az örömöt és a szeretetet egy ihletettség miatt? Szerintem nem kérdés. Bele lehet merülni egy alkotásba, egy munkába, egy feladatba, egy küldetésbe olyan szinten, hogy minden és mindenki mást hanyagoljunk miatta. Kétségtelen, hogy a teremtő, önmegvalósító tevékenység közben jelentkező “flow” (áramlás) élmény pozitív érzést, sőt páratlan boldogságot, kiteljesedés-érzést nyújthat. Azonban ez nem mindig egyezik pontosan a környezetünk akaratával. Akkor lehetünk összhangban a környezetünkkel, a közösségünkkel is, ha az ő céljaikat is képesek vagyunk ihletettséggel és inspirációval követni, megvalósítani, nemcsak a sajátjainkat.

A végjáték: egy teljes színkör

Ha – a kíváncsiság kedvéért – összetesszük a három alapszínt és a három átmeneti színt, ezt a kört kapjuk. Fehérrel jeleztem a pozitív, feketével a negatív alapérzéseket. Nem akarok túl erőltetettnek tűnni, ezért csak néhány gondolatébresztő kérdést teszek fel:

  • – Egymás ellentétei vajon a szemben lévő pólusok, vagy kiegészítik egymást?
  • – Két alapszín között mindig van egy átmeneti – ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz? A hit hiányára például haraggal és bánattal válaszolunk?
  • – Ha az alapszíneket megtanuljuk őszintén és építő (tehát nem pusztító) módon kifejezni, akkor fejlesztjük magunkban a mellettük lévő pozitív érzelmek átélésének képességét is?

Tanulság

Szivárványszínű naplóba írjuk a cifra káromkodásainkat, tarka tollal!

Komolyra fordítva a szót: a legfontosabb az, hogy rendszeresen faggassuk ki saját magunkat, mintha a saját lelkünkben nyomoznánk, kutakodnánk. Valóban ez a bajom? Miért érzem ezt? Milyen másik érzés van emögött? És amazt, ami mögötte van, miért érzem? Mi motivál? Jussunk el valamelyik alapérzésig! Lehet, hogy ötven kérdést fel kell tennünk, mielőtt az alapérzést, a gyökér-okot megtaláljuk. Az alapérzés nélkül azonban nagyon nehéz feldolgoznunk, ami velünk történik. A káros stressz legtöbbször azért uralkodik el rajtunk, mert elnyomtuk valamelyik alapérzésünket, túl nagy hangsúlyt kapott egy másik, vagy helyettesítő (parazita) érzelmekkel azonosultunk. Ez a kutakodás már csak azért is előnyös, mert közben eltávolodunk az érzésektől, érzelmektől, kívülről (tárgyilagosabban) tudjuk szemlélni őket, és egy célt tudunk adni magunknak.

A másik lényeg: nemcsak fülön kell csípni, de ki is kell fejezni az alapérzést, hogy ne kerüljön a szőnyeg alá a tudatalattinkban, adott esetben betegségeket okozva! Ez nyilván nem könnyű, hiszen nehéz építő jellegű módon kimutatni őket, és összeütközhetünk miattuk a környezetünkkel. Ám ha (leginkább magunk előtt) őszintén ki tudjuk fejezni az alapérzéseket, sokkal jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben, azonosabbak leszünk önmagunkkal, és harmonikusabban tudunk továbbhaladni az utunkon.

Egyszerűen mondjuk ki, szögezzük le, nevezzük nevén! “Haragszom/Félek/Szomorú vagyok”. Fogadjuk el, ne szégyelljük, ne leplezzük,  és ne rettegjünk tőle, mert jogunk van hozzá, emberi valónk tartozéka! Vezessük le a feszültséget valamilyen (másokra ártalmatlan, de számunkra energialevezető) tevékenységgel! Erről szól az autogén tréninghez tartozó “autogén feloldás” Dr. Kai Kermani könyvében; az alapérzések kifejezését, feldolgozását segíti. Ezután, ha magunkban rendet tettünk, megbeszélhetjük a konfliktusokat a környezetünkkel is, valamint az érintett felekkel, de törekedjünk az erőszakmentes, “énközléseken” alapuló kommunikációra!

Inspiráció és ajánlott irodalom:

http://www.wellsphere.com

http://www.youmeworks.com

http://palferi.hu (2002.05.14-i előadás)

Reklámok