Szorongva szeretni

Így, december és az ünnepek felé közeledve bizony elkél egy-két magvas gondolat a szeretetről. Egy korábbi bejegyzésben már írtam a szeretet alaptörvényeiről és titkairól, ahol azt is leszögeztem, hogy a túl sok káros stressztől “megborult” lelki-idegi állapotokban a szeretetre való képtelenség, illetve a „rosszul szeretés” jelenti az egyik legnagyobb problémát. Sem magunkat, sem másokat nem tudunk ilyenkor jól szeretni. Ezt hozhatjuk gyerekkorból, de kialakulhat felnőttkorban, különféle rossz élmények és negatív hiedelmek hatására is.

A felborult pszichés állapotokban jellemző, hogy a fejünkben élő „mumusok” színezik át a valóságot körülöttünk, és még tápláljuk is őket rendszeresen. Ez persze lehet enyhe, közepes vagy súlyos fokú is (amikor már muszáj orvosi segítséget kérni). A félelem és a negatív meggyőződések nem valami objektív tapasztalaton alapulnak, hanem szubjektívan léteznek, sokszor mindenféle kiváltó ok, indok vagy forrás nélkül. Persze könnyű találni indokot vagy forrást nap mint nap ebben a stresszes világban, de a szorongás és a szomorúság alapállapota akkor is velünk marad, ha éppen véletlenül nincs mitől félnünk, bánkódnunk vagy idegeskednünk, nem éltünk át sorscsapást, és nem bántott senki. Egy állandó alapinger lehet, ami mindig talál magának formát a megnyilvánulásra, vagy ha nem, akkor kreálunk hozzá valamiféle tünetet, problémát, kudarcot.

Az ördögi kör

A neurotikus emberek sajátságosan viszonyulnak a szeretethez, amit szintén a fejükben élő, rossz élményeken, negatív hiedelmeken, negatív énképen és önbizalomhiányon táplálkozó mumusok alakítanak ki. Lelkük mélyén űr tátong, szeretethiány van, és ezt azzal próbálják orvosolni, hogy fokozott szeretetéhség fakad fel belőlük. Ez akár a határokat nem ismerő, teljesen kritikátlan szeretetmohóságig is fajulhat. Tovább nehezíti a helyzetüket az, hogy a viselkedésükkel – különféle belső gátlások és blokkok miatt – nem tudják ezt megfelelően kifejezni, sőt gyakran ridegnek, szívtelennek, agresszívnak vagy antiszociálisnak tűnhetnek. Ezzel tovább akadályozzák a szeretet áramlását kifelé és befelé, és teljesen elszigetelődhetnek más emberektől. Ahogy magukkal szemben, úgy másokkal szemben is irreális elvárásokat támasztanak, emiatt semmi sem jó nekik. Nem csoda, hogy a szaporodó kudarcok miatt még jobban megerősödnek a negatív meggyőződések, és a szorongók mindinkább önmaguk védelmére rendezkednek be. Kikérik maguknak, ha „túl sokat várnak el tőlük”, ezenkívül megalázónak és felháborítónak észlelnek minden kritikát. Érzelmeik könnyen csaponganak a végletek között (rajongásból ellenségeskedés stb.) – ez is mutatja, hogy nem valódi szeretetről van szó. Elvárnak bizonyos teljesítményeket (segítséget, odafigyelést, visszaigazolást) másoktól, mégpedig pontosan úgy és akkor, ahogy és amikor ők szeretnék. Jellemző, hogy nem bírják, ha nem figyelnek rájuk, nem hallgatják őket végig, megsértődnek, ha a szavukba vágnak vagy témát váltanak. Sokáig táplálják a haragot, hiszen általában véve is előszeretettel nyalogatják sebeiket. Szeretetmohóságuk odáig fajulhat, hogy saját személyük elleni támadásnak foghatják fel, ha családtagjaik másokat is szeretnek. Talán titkon sejtik, hogy ők nem adnak elég szeretetet a környezetüknek, így jogosan fordulhatnának el tőlük.

A fent leírt szeretetblokkok miatt gyakran csak úgy tud kievickélni a szorongó (vagy depressziós) ember a problémáiból, ha belecsimpaszkodik valaki másba. Ez a sokszor emlegetett energiavámpír-viselkedés, de kisajátításnak, birtoklásnak is nevezhetjük. Jellemzője, hogy a neurotikus személy annyira el van foglalva a saját gondjával, hogy semmibe veszi, élettelen eszköznek tekinti a másikat, mintha annak egyéb dolga sem lenne, csak őt megmenteni. Persze az ilyen játszmák közben sokszor rózsaszín, mézesmázos álarc mögé bújnak, céljaik elérése végett. Rettegnek, hogy ha igazi szeretetet fejeznének ki mások felé, akkor gyengévé, kiszolgáltatottá, esetleg nevetség tárgyává válnának. A valódi érzelmeket az emberiség felé tanúsított érzelmeken lehet lemérni: a szorongó általában utálja, megveti az embereket, sötét színben, pesszimistán látja a világot, és legfeljebb irigyel másokat, ahelyett, hogy tanulna tőlük (az örömükben pedig végképp nem tud osztozni). Mindez tudattalan szinten is történhet: a szorongók nem tudják, hogy képtelenek rendesen szeretni, feltétel nélkül elfogadni, és nem tudatosul bennük, hogy a kapcsolataik csupán eszközök a neurózis vagy a depresszió csökkentésére. Csak az ideális (idealizált) kapcsolatot tudják elviselni, ezért a szőnyeg alá söpörhetik a problémákat. Emiatt soha nem is tanulják meg az elutasítást vagy a konfliktusokat kezelni, és ezeket megalázónak, katasztrófának élik meg.

Ha őszinte gesztusokkal, szeretet-kifejezéssel, nagylelkűséggel találkoznak, nem tudják velük betapasztani a lelkükön tátongó lyukakat, hanem a bizalmatlanság, a hitetlenség lesz úrrá rajtuk. Hátsó szándékokat, gúnyt, kihasználásra utaló jeleket keresnek. Még erősebben felkavarodhatnak a félelmeik, bizonytalanságaik, gátlásaik, illetve az a hiedelmük, hogy ők „szerethetetlenek”. Holott ezt a jelzőt önmaguk akasztották magukra, talán azért, mert ők maguk sem akarják vagy tudják szeretni magukat, így másnak sem engedik meg. A szeretet megnyilvánulásaira zavartan, ridegen vagy akár agresszívan reagálhatnak – legjobb esetben valami erőltetett pozitív gesztussal (vagy akár túlzott viszonzással, a másik túllicitálásával, önértékelési zavaruk miatt). Ugyanakkor elkezdenek attól tartani, hogy elvesztik személyes szabadságukat, és függő viszonyba kerülnek a másiktól (elvégre hajlamosak erre). A szeretetteli viszony lehetősége együtt jár a vesztéstől való félelemmel. Emiatt mindig a negatívumokra figyelnek, hogy idejében „elejét vegyék a csalódásnak”, és természetesen nagyon féltékenyek lehetnek. Gyakran bele sem mennek kapcsolatokba a várható nehézségek, kudarcok miatt.

Látható tehát, hogy könnyen kialakul egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kimászni. A kör valahogy így épül fel: szorongás, szeretetmohóság, félelem az elutasítástól, ellenséges indulatok, ezek elfojtása, szorongás. A szeretetmohóság csillapíthatatlan, kielégíthetetlen valami, és ha nincsenek hozzá partnerek, vagy túl nagy a kiábrándultság, a neurotikus egyén másféle mohóságba, szerzésvágyba, szenvedélybetegségbe menekülhet. Ez az ördögi kör még arról is árulkodik, hogy az ilyen ember mennyire magával van elfoglalva (mennyire önző), és mennyire kórosan befelé figyel.

Kiút

Négy dolog: a valódi szeretet megismerése és megtapasztalása, biztos bázisok és reális énkép (amihez nagyon fejlett önkritika kell), valamint az ebből fakadó önbizalom.

A valódi szeretet az, amitől a másik ember jól érzi magát (Feldmár). Nem pottyan az ölünkbe, hanem meg kell tanulni (Fromm). Gyakorolni, őszintén kifejezni magunkat, adni és örömet szerezni. Elsőként magunknak, majd másoknak. Ezután megtanulni kapni és elfogadni.

Az önbizalomhoz biztos bázisok kellenek, amelyek konkrét emberek, emlékek, célok, eszmények, tevékenységek is lehetnek. Olyanok, amelyekhez különleges kötelékek fűznek bennünket, amelyek megmagyarázhatatlan jó érzést, biztonságérzetet ébresztenek bennünk. Veszély esetén ezekhez menekülhetünk, ezek nyújtanak vigaszt. Akár az otthon: innen indulunk ki a hóesésbe, és ide térhetünk vissza melegedni a kandallónál. Mi több, a biztonságérzetet részben magunkkal visszük a külvilágba, és odakint is megtaláljuk a napsütötte helyeket (pl. nem félünk kapcsolatokat teremteni, célokat kitűzni). Minél kevesebb az életben a biztos bázisunk, annál nagyobb az esélyünk a szorongásra, pánikra, depresszióra.

A reális énképhez az kell, hogy felülvizsgáljuk belső hiedelmeinket. Biztos, hogy jól gondolom, amit gondolok? Erősítenünk kell magunkban azt a fajta építő jellegű önkritikát, amely riadót fúj, ha elszállunk a valóságtól, és abszolút igazságként tekintünk valami szubjektív érzetre. Fontos önfeltáró munkát végeznünk, és más emberekkel is kommunikálnunk ahhoz, hogy reális képet kapjunk önmagunkról. Fontos kívülről látnunk magunkat bizonyos helyzetekben, és felismerni hibáinkat, tévedéseinket. Lehet, hogy a belső igazságaink ellenkezője is igaz?

Az önbizalom pedig ennek a reális énképnek az elfogadásából fakad: meg tudjuk kérdőjelezni saját hiedelmeinket, felismerjük és elvállaljuk a tévedéseinket, nem tekintjük katasztrófának a hibáinkat, tudatában vagyunk előnyös tulajdonságainknak és képességeinknek, illetve megengedjük magunknak az örömöket. Ezután másokra is más szemmel fogunk tekinteni.

.

Inspiráció és ajánlott irodalom:

http://bizzmagadban.freeblog.hu

http://www.szemelyescoach.hu

http://palferi.hu

http://www.intimatemedicine.com/sexual-health/do-you-have-a-neurotic-partner/

Reklámok

2 responses to “Szorongva szeretni

  1. Túl kemény a hangnem… Nagyon fájdalmas az, amikor az ember – ki tudja, miért; erről a témáról még nem találtam sehol olyan véleményt, amely ne tartalmazta volna az éretlen személyiség, energiavámpír, vagy valamely hasonlóan bántó kifejezést, és valamilyen elfogadható magyarázattal, de legalább valamennyi együttérzéssel tudna szolgálni… – nem tud szeretni. Nem kell szeretni ezeket az embereket. Nem elvárás foglalkozni velük, de ha mégis, akkor így beszélni róluk – rólunk – pontosan ugyanarról a másikat tárgyként kezelő hozzáállásról tanúskodik, amit az ilyen embereknek felrónak.

  2. Kedves Boglárka! Elfogadom a véleményét, és tiszteletben tartom, habár jómagam – szintén érintettként – nem gondolom túl keménynek a hangnemet. Bár régen írtam, ha visszaolvasom, csak annyi keménységet látok benne, amennyit egy terapeuta is tanúsítana, avagy éppen mondjuk Pál Ferenc atya, akinek előadása az ihletet adta a témához. Egy szorongó embernek fontos támpontot és önkritikát adhat, ha tudja, külső mércével mérve mennyire infantilis a hozzáállása, és ha éppen irreálisak az elvárásai a szeretet és dédelgetés terén, akkor be tudja látni a túlzást. Egyébként rengeteg fokozata van ennek, én nem is nevezném őket “ilyen embereknek” – mindenkiben van egy kicsi. Mindenki volt bántalmazva így vagy úgy, mindenki gyászolt, egyeseknek alapvető dolgok hiányoztak az életben. És mindenkit máshogy kell szeretni, kit dédelgetőbben, kit keményebben. Ehhez a szerető félnek, aki egy szorongva szeretőt szeret, nem lehet általános receptet adni. A szorongva szeretőnek meg kell tanulnia kifejezni, hogyan kell őt jól szeretni. A “Kiút” című rész pedig pont az egyéni belső megoldásról szól.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s