Távozz tőlem, tökéletesség!

Avagy a perfekcionizmusról – teszt és útmutatás

Nem tudom, ki hogy van vele, talán ez csak az én „dilim”, de nem szeretem azokat a dolgokat, amelyek tökéletesnek akarnak látszani. De lehet, hogy ez azért van, mert magam is a tökéletesség megszállottja volnék?… Sétálok a környéken a kislányommal, nézem a gombamód szaporodó mintaházakat mintakertekkel (településünk egy részén hatalmas az építkezési kedv, és igazi kis ékszerdoboz-kertvárost akarnak oda varázsolni az építtetők és tulajdonosok), és valami kényelmetlen érzés vesz erőt rajtam. Csupa precízen megtervezett, modern, makulátlanul dizájnos, stílusos ház, gondolom a belső tér is az, és káprázatos műgonddal kialakított kertek. A filmekben ez talán eszményinek hat, a valóságban kicsit bizarr. Mintha le akarnának hengerelni a látszólagos hibátlanságukkal. Hova szorították ki a dolgok természetes szertelenségét, az apró egyenetlenségeket? És még inkább: milyen stresszben élhetnek azok az emberek, akik csak ilyen kifogástalanul megtervezett és kivitelezett lakóhelyeket tudnak maguknak elképzelni? Vajon minden téren ilyen maximalisták; semmi sem jó, csak a tökéletes? A környezetüknek is meg kell felelnie ezen elvárásoknak?

Hogy is jön mindez egy stresszről szóló blogra? Úgy, hogy eszembe jutott róla a perfekcionizmus. Ez a lélektanban a kényszeres tökéletességre törekvést jelöli. Akik erre hajlamosak, azok általában egy magasabb, sokkal stresszesebb szinten próbálják megvalósítani terveiket, mint a többiek. Nehezen birkóznak meg a feladatokkal, a kihívásokat saját maguk számára emelik szinte megvalósíthatatlanul magasra. Ritkán látják be, hogy az emberi teljesítőképességnek, kreativitásnak mindig van egy felső (külső) határa. Kerülik a kudarcot, és rettegnek hibáik lelepleződésétől. A konfliktusokat is rosszul viselik, hiszen az összeütközés soha nem csak a másik fél hibája; saját kudarcuk is. Nehezen találnak örömöt a folyamatban, a tevékenységben, mert folyton rájuk vetül a tökéletes eredmény árnyéka.Minden feladattal sokkal több időt töltenek el, hiszen tökéletesen kell teljesíteniük – ez már önmagában is több munka, több teher, kevesebb pihenés. Lehet, hogy a majdnem tökéletes teljesítmények eleinte mámoros örömöt okoznak nekik, azonban a felgyülemlő kimerültség hamarosan aláássa az örömérző képességüket, tehát az életük élvezetét.

.

TESZT: “Mennyire vagyok perfekcionista?”

A következő tesztből mindenki kaphat egy hozzávetőleges képet arról, mennyire perfekcionista. Adjunk egy pontszámot az állításokra 0-tól 3-ig, a következők szerint: 0 = egyáltalán nem jellemző rám, 1 = időnként jellemző rám, 2 = általában jellemző rám, 3 = abszolút jellemző rám. Mivel 20 kérdés lesz, ebből nagyjából az összegzés is adódik: 0-19 között enyhén vagyunk perfekcionisták, 20-39 között erősen, 40 fölött pedig abszolút így éljük az életünket, ami rengeteg plusz káros stresszt okoz.

1. A szüleim magas elvárásokat támasztottak velem szemben.

2. Alapvető fontosságú számomra a szervezettség.

3. Gyermekként megbüntettek a hibákért.

4. A négyes osztályzatot nem értékelték az iskolában/családban.

5. Ha nem a legmagasabb követelményeket állítom fel magam elé, vesztesnek vagy csökkent értékűnek érzem magam.

6. A családom soha nem próbálta megérteni, melyik hibát miért vétettem.

7. Nagyon fontos nekem, hogy maximálisan teljesítsek a hivatásomban.

8. Aki nem tud minden kérdésre válaszolni egy témában, vagy nem gyakorolja tökéletesen a szakmáját, inkább ne foglalkozzon vele, főleg ne nyilvánosság előtt.

9. Tiszta, rendes, rendszerető ember akarok lenni.

10. Ha kudarcot vallok az iskolában/munkahelyen, az egész személyem elbukik.

11.  Teljesen kiborít, ha hibázom, főleg ha kiderül.

12. Újabb és újabb csúcsteljesítményekkel próbálom bebiztosítani pozíciómat a munkahelyemen, illetve egy közösségben, és fontos számomra, hogy ezekről mindenki tudjon.

13. Ha valaki kritizál, mindig úgy érzem, a kákán is csomót keres.

14. Türelmetlen vagyok a saját hibáimmal kapcsolatban, és félek, hogy a múltbeli kudarcaim egy életen át kísérteni fognak.

15. Nem tudom megkülönböztetni a kiváló teljesítményt (ami létezik) a tökéletes teljesítménytől (ami nem létezik).

16. Ha valaki egy olyan témát érint, amit én is ismerek, kényszert érzek, hogy megvillantsam a tudásomat.

17. Jellemző rám, hogy tökéletesen próbálok elvégezni valamit (habár lehetne a célom a „nagyon jó vagy elég jó eredmény” is), aztán inkább elhalasztom, mert nincs meg minden feltétel a tökéletességhez. Az is előfordul, hogy ezután megbénít az érzés, hogy végül nem tettem semmit.

18. Gyakran érzem azt, hogy soha semmi nem lesz elég jó.

19. Olykor van egy olyan érzésem, mintha egy szigorú bizottság előtt kéne megfelelnem, akkor is, ha nem ellenőrzi senki a teljesítményemet.

20. Ha az a benyomásom, hogy egy másik ember valamilyen téren – látszólag – elérte a tökéletességet, erős frusztráció gyötör.

.

És akkor mit lehet tenni?

Mindenekelőtt tudatosítsuk magunkban, hogy a perfekcionizmus egyfajta kényszeres gondolkodás, tehát merevség, megrögzöttség. Emellett szerepet játszik benne a szorongás, a hibákra való túlzott koncentrálás (hibakerüléssel), illetve különféle szociális félelmek (mások követelményei, avagy mások felé támasztott magas követelmények). Minél magasabb pontszámot értünk el a teszten, annál inkább próbáljunk meg megelégedni az „elég jó” teljesítménnyel. Ha megvannak az „elég jó” eredmények, eresszük hajóinkat a vízre, bízzuk őket a sodrásra. Tanuljuk meg, hogy sokszor a félkész ötletek, részteljesítmények is előrébb viszik a munkát, a közösségek életét. Fejlesztenünk kell a reális lehetőségekre és korlátokra irányuló figyelmünket, és ezeket tiszteletben kell tartanunk. Eleve reálisabb célokat kell kitűznünk, és reálisabb hozzájuk vezető lépéseket kell megterveznünk. Olykor jól jön egy kis fatalizmus – „lesz, ami lesz!” –, hiszen gyakorta ez az élet egyik fő mozgatórugója. Fejlesszük ösztönösségünket, megérzéseinket, spontaneitásunkat, hogy a váratlanul felmerülő helyzetekben, felbukkanó akadályok esetén megfelelően, kevésbé stresszesen tudjunk reagálni.

Ha nem értünk el nagyon magas pontszámot a teszten, örüljünk neki, hogy nem „gyakorló perfekcionisták”, csak „gyógyuló perfekcionisták” vagyunk, ami sokkal több örömöt enged számunkra az életben, mint az igénytelenség vagy a teljes maximalizmus. Érdemes elsajátítani azt az életfelfogást, hogy az életünk egy hosszú tanulási folyamat, nem teljesítmények sorozata. Gyakoroljuk a pozitívumok meglátását! Figyeljük meg magunkat kritizálás közben (akár magunkkal, akár másokkal szemben), és lássuk be, ha a lehetetlen tökéletesség vágya sugárzik belőlünk.

Végül pedig: minden perzsaszőnyegbe tesznek egy hibás csomót, hiszen tökéleteset csak a Magasságos tud alkotni… 🙂

.

Inspiráció és ajánlott oldalak:

http://stress.about.com/od/selfknowledgeselftests/a/perfect_quiz.htm

http://www.bbc.co.uk/science/humanbody/mind/surveys/perfectionism/

http://www.support4change.com/index.php?option=com_content&view=article&id=275&Itemid=268

http://www.psychologytoday.com/blog/self-promotion-introverts/200909/introverts-manage-your-perfectionism-and-reduce-your-agita

http://www.psychologytoday.com/tests

Reklámok

3 responses to “Távozz tőlem, tökéletesség!

  1. Jók lehetnek ezek a tippek is, ki fogom próbálni némelyiket.
    Én egyébként úgy próbálom oldani magamban a dolgot, hogy “megelégszem” az “elérhető legjobb”-al. Ez ad némi mozgásteret, hisz’ az “elérhető” elég tág fogalom. És leginkább szubjektív.

  2. Érdekes témakör, mert napjainkban egyre több jel mutat arra, hogy a látszat-tökéletesség “kifizetődő”! No, persze ezalatt ne anyagi javakban való megtérülést értsünk, inkább egy amolyan dzsentri filozófiát, a társadalmi elvárásoknak való minél kényszeresebb megfelelési vágyat, mely presztízsbeli előnyökhöz juttathat. Persze csak olyan célközösség szemléletében, amely maga is hasonló értékrend alapján él és ítél! Ennek oka a felületesség, a látszat előtérbe helyezése, amire több szót nem is fecsérelnék. Illetve még egyet, összefoglalásként: butaság. Szerény véleményem szerint a perfekcionizmus is egyfajta kudarckerülő magatartás eredménye, hiszen a legjobbat senki nem szólhatja meg, a legjobbnak lenni valamiben kiváltság! A legjobb, legszebb, legokosabb (stb.) kategóriák közül mindenki a lehetőségei szerint választ – LVPVS kollégával egyetértve – az “elérhető legjobbat”. És itt kezdődik a probléma. Ami számomra az “elérhető legjobb” az más szemében lehet pitiáner vagy kivagyiság. Ezzel máris megérkeztünk oda, hogy mások értékrendje megítél minket. De mindenki számára nem lehet megfelelni, ezért a legbiztosabb, hogyha saját, kialakított értékrendünkhöz ragaszkodva tűzzük ki céljainkat. Ha valaki (akárki vagy bárki) mások képességei, lehetőségei alapján alakítja ki saját igényeit és törekszik annak makulátlan elérésére, olyankor elkerülhetetlen a frusztráció, a stressz és a görcsösség.

    • Nagyon jókat írtok, köszi! Remélem, sokan elolvassák a kommenteket is!
      Még annyit tennék hozzá, amit egy tanárom mondott régebben: “Minden tökéletes, mert mindenből egy van”. A hibáival együtt tökéletes. Ja, és képzeljük el, ha másvalaki megvalósítaná a mi fejünkben élő tökéletességet, milyen rossz lenne! Jó, hogy mindenkiben más tökéletesség-képzet él.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s