Zsákbanugrás

Avagy a sémák hatása az életünkre

Ki lenne olyan balga, hogy ha szabadon isZsakbanugras mehet a saját lábán, inkább egy zsákban próbál továbbugrálni? Pedig időről időre szinte mindnyájan teszünk ilyet, amikor hagyjuk, hogy egy-egy kisgyerekkorban kialakult minta vagy hiedelem irányítson bennünket. Persze nem tudatosan. Az ilyen rejtett önkorlátozó hiedelmekkel foglalkozik a sématerápia.

Pál Ferenc már másfél éve ezt a témát járja körül a keddi alkalmakon, ám eddig túl terjedelmesnek és bonyolultnak tűnt a téma ahhoz, hogy az Andalodón boncolgassuk. Időközben azonban kiderült, hogy nagyon is van helye egy stresszkezeléssel foglalkozó weblapon, mivel jelentősen befolyásolja a stresszhez való viszonyunkat. Röviden tehát érdemes átvenni, hogyan is hatnak ránk a sémáink.

A sématerápiát Jeffrey E. Young fejlesztette ki körülbelül húsz évvel ezelőtt különböző pszichés zavarok és magánéleti krízisek kezelésére. A séma (vagy életcsapda) azt jelenti, hogy kora gyerekkorunkban ér minket valami sérelem, vagy alapvető szükségleteink nem elégülnek ki, és emiatt kialakul bennünk egy meggyőződés magunkról és a világról – amely eleinte jogos és előrevivő, később azonban boldogulásunk akadályává válhat. A séma egy egész rendszer, amely köré érzéseink, gondolataink szerveződnek, és amely tetteinket is vezérli. Ezek a hiedelmek nagyon mélyen bevésődnek, és még felnőttkorunkban is befolyásolják a világhoz való hozzáállásunkat és a viselkedésünket. Akár még az úgynevezett stresszbetegségek kialakulásához is hozzájárulhatnak, hiszen fokozhatják vagy torzíthatják a stresszreakcióinkat. Az életcsapdák – főleg ha tudat alatt dolgoznak bennünk – szinte önálló életet élnek, és a saját fennmaradásukért küzdenek.

.

Miért ugrunk bele egy zsákba?

Minden gyereknek vannak bizonyos alapvető érzelmi szükségletei. Ha ezek nem elégülnek ki, nagy eséllyel sérülünk lelkileg, és ilyenkor születnek meg bennünk a sémák. Ha senki sem teljesíti a korai lelki igényeinket, nem tudjuk megtanulni, hogyan váljunk önállóvá, kiegyensúlyozottá, boldoggá, vagy hogyan teljesedjünk ki egy munkában vagy kapcsolatban. A korai rossz (maladaptív) alkalmazkodás később kifejezetten gátolhatja az életünket, a fejlődésünket. Nem fogjuk tudni megkülönböztetni a reális és irreális dolgokat magunk körül, nem fogjuk tudni magunkat optimális módon, kifejezni, saját jóllétünket és fejlődésünket elősegíteni, és a stresszre is káros reakciókra adunk.

Mik az alapvető kora gyerekkori szükségletek, amelyek az egészséges lelki fejlődéshez kellenek?

–       Biztonságos kötődés, elfogadás, gondoskodás

–       Autonómia (önállóság), kompetencia (hozzáértés) és identitás (önazonosság) érzése

–       Reális keretek, határok és önkontroll

–       A szükségletek és érzelmek kifejezésének szabadsága

–       Spontaneitás és játék

Amennyiben valamelyikben hiányt szenvedtünk, jó eséllyel kialakult bennünk egy séma. Ha valakihez kötődhetünk biztonságosan, ha gondoskodnak rólunk, ha pozitív visszajelzéseket kapunk magunkról (érzelmi és testi síkon is), ha megfelelő határokat szabnak nekünk, ha megengedik, hogy szabadon kifejezzük magunkat, és a felszabadult játéknak is teret adnak, jó lelki alapokkal indulunk neki az életnek. Ha bármelyik szükségletünkben komoly hiányt szenvedünk, akkor – lassabban vagy gyorsabban – kialakulhat bennünk egy téves alaphiedelmen alapuló rendszer, egy önkorlátozó mintázat. Egyes sémák létrejöttéhez elég egy-egy esemény vagy motívum, mások apránként formálódnak, egyéntől függően. Olyan minták is vannak, amelyek nem bennünk alakulnak ki, hanem lemásoljuk őket családunk más tagjairól. A mintázat később nemcsak érzelmeinket, gondolatainkat és tetteinket határozza meg, hanem kapcsolati működésünket, sőt, fizikai állapotunkat és érzékelésünket is (pl. mit veszünk észre, mit milyennek látunk).

Amikor a sémák létrejönnek bennünk, még megvan a maguk létjogosultsága, mert a hiányállapotban egyfajta egyensúlyt igyekeznek teremteni, valami értelmet próbálnak adni a káosznak. Segítenek nekünk életben maradni, a sok rossz közül a legkevésbé rossz megoldásnak tűnnek. Felnőttkorunkban azonban a sémák többsége inkább már csak korlátoz bennünket, és torzítja realitásérzékünket. Látszatbiztonságot és látszatértelmet adnak az életünknek, miközben egyre messzebb kerülhetünk mindattól, amit valójában szeretnénk. A gyerekkori mintázatok szerint érzékeljük és értékeljük a dolgokat, válogatunk a tapasztalataink között. Ezért a sémák többnyire csak erősödnek, vagyis igazolják saját létezésüket. Hajlamosak vagyunk olyan eseményekbe belemenni, olyan szerepeket választani, olyan partnereket találni és olyan következtetéseket levonni, amelyek alátámasztják és megerősítik a sémáinkat. Egyre jobban ehhez fogunk igazodni a test és a lélek szintjén is, hogy biztonságot nyújtson nekünk az a hiedelem-mátrix, amely egykor továbbélésünket garantálta.

Egy-egy jó kapcsolat, a meghitt párkapcsolati, családi vagy baráti viszonyok elősegíthetik, hogy megszabaduljunk a hátráltató mintáktól. Ha felnőttként hosszabb időn keresztül élvezhetjük valakinek a bizalmát vagy gondoskodását, ha lehetőségünk nyílik saját tehetségünket, lehetőségeinket, határainkat megtapasztalni, vagy akár felszabadultan játszani, akkor valamit bepótolhatunk abból, amit gyerekként nem kaptunk meg, és a séma kevésbé fog uralkodni rajtunk.

.

A 18 féle séma

Sokféle séma létezik, ezért némileg leegyszerűsíti a képet, ha tartományokba rendezzük őket:

I.                    Elszakítottság és elutasítottság

  1. Elhagyatottság – instabilitás („Mindenki elhagy, szorongok.”)
  2. Bizalmatlanság – abúzus („Senkiben nem bízhatok, engem mindig bántanak.”)
  3. Érzelmi depriváció („Nekem nem jár a szeretet és a gondoskodás.”)
  4. Csökkentértékűség – szégyen („Nem vagyok rá méltó/képes, undorító vagyok.”)
  5. Társas izoláció – elidegenedettség („A meghitt kapcsolat veszélyes, megsebez.”)

II.                  Károsodott autonómia és teljesítőképesség

  1. Dependencia – inkompetencia („Egyedül nem tudom megoldani.”)
  2. Sérülékenység – veszélyeztetettség („Állandóan veszélyben vagyok, nem fogom kibírni.”)
  3. Összeolvadás – éretlenség („Csak valakivel együtt létezem.”)
  4. Kudarcra ítéltség („Nekem úgysem sikerülhet, vesztes típus vagyok.”)

III.                Sérült határok

  1. Feljogosítottság – grandiozitás („Nekem mindent szabad, nekem győznöm kell.”)
  2. Elégtelen önkontroll, önfegyelem („Nem alkalmazkodom, ösztönből cselekszem.”)

IV.                Kóros másokra irányultság

  1. Behódolás („Te oké vagy, én nem vagyok oké.”)
  2. Önfeláldozás („Csak akkor vagyok oké, ha feláldozom magam, lemondok a vágyaimról.”)
  3. Elismerés-hajszolás („Mondjátok, hogy oké vagyok, tapsoljatok!”)

V.                  Aggályosság és gátlás

  1. Negativizmus – pesszimizmus („Úgyis rosszul sül el minden, a világ szörnyű hely.”)
  2. Érzelmi gátoltság („Veszélyes kimutatni az érzelmeimet.”)
  3. Könyörtelen mércék – hiperkritikusság („Semmilyen teljesítmény nem elég, senki sem üti meg a mércét.”)
  4. Büntető készenlét („Ha hibázom, azonnal lecsapnak rám.”)

.

Hogyan mászhatunk ki a zsákból?

A sémákat csak úgy tudjuk „hatástalanítani”, ha tudatosítjuk és átalakítjuk őket. Ez nem könnyű, ugyanis nem mindig a séma logikája szerint élünk, hanem előfordul, hogy kerüljük/hárítjuk a séma megélését, vagy túlkompenzáljuk, vagyis az ellentétes véglet szerepét játsszuk el. Fel kell ismernünk, hogy valamit gyerekkorunkban nem kaptunk meg, és ezt meg kell gyászolnunk. Ez önmagában is nagyon hosszú és fájdalmas folyamat lehet, de a végeredményért megéri. Ha sikerül „fülön csípnünk” a téves és káros hiedelemrendszereket, kitartó lelki munkával vagy pszichoterápiás segítséggel (élményalapú technikákban bővelkedő viselkedésterápia) át kell alakítanunk. A sebek kitisztításával és a külső-belső körülmények rendezésével beindulhat a gyógyulás folyamata. Fontos megjegyezni, hogy nem garantált a teljes gyógyulás és a sémák totális átírása vagy hatástalanítása, hiszen felnőttként nem tudunk teljesen tiszta lapról indulni, és genetikai mintázatok is jócskán befolyásolnak minket. Időnként újra magunkra húzhatjuk a zsákokat, azaz újra aktiválódhat egy séma az életünkben. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy emberre általában nemcsak egy, hanem több séma is jellemző lehet. Egyes sémák dominánsabbak, mások gyengébbek lehetnek – mindenki teljesen egyedi „sémaprofillal” rendelkezik.

.

Források és ajánlott oldalak:

http://palferi.hu/2012-2013

http://palferi.hu/2013-2014

http://www.schematherapy.com/

http://sorskonyvnelkul.blog.hu/

Jeffrey E. Young, Janet S. Kloske, Marjorie E. Weishaar: Sématerápia, VIKOTE, 2010

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s